2021. július 22., 18:44

A szlovák egészségügyi miniszter dicséretet kapott. Vajon tényleg rászolgált?

Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter olyan nehéz időszakban vette át a tárcát, amikor a járvánnyal kapcsolatban is sok kulcsfontosságú kérdés várt megoldásra, és a minisztérium számos esetben nem is reagált a többi páciens panaszaira és elvárásaira. Lengvarský érkezésével azonban érezhető változás kezdődött – értékelte a miniszter első száz napját Mária Lévyová, a Betegjogokért Társulás (AOPP) elnöke.

Vladimír Lengvarský
Fotó: TASR

„A miniszter és a tárca is felvette a kapcsolatot a társulásunkkal, legalább meghallgattak bennünket, pácienseket. Később, amikor személyesen találkoztam vele, tárgyszerűnek és érthetőnek tűntek a betegeket támogató tervei, intézkedései, és világossá tette, hogy az egészségügyben a beteg az első” - mondta Lévyová.

Ám az AOPP elnöke a találkozójukon egyúttal arra is rámutatott, hogy a járvány miatt elhalasztott beavatkozások és kezelések ugyanakkora figyelmet érdemelnek, mint a járványügyi intézkedések. Lévyová megjegyezte, hogy észrevételeivel a miniszter is egyetértett.

A társulás elnöke emlékeztetett, hogy a tárca számos változást készít elő a gyógyszerpolitikában, a kórházi hálózat optimalizálásában, a járóbeteg-ellátásban és a hosszan tartó kezeléseknél, ám ezekhez a törvényi háttéren kívül újabb anyagi forrásokra lesz szüksége az egészségügynek.

Társulásunk leszögezte, hogy kész együttműködni a minisztériummal és részt venni a betegek érdekeit szolgáló reformok kidolgozásában. Csak úgy lesznek pozitív eredmények, ha a páciensek érdekképviseletét is bevonják az egészségügyben zajló folyamatokba, ám erre még várnunk kell”

- zárta Lévyová.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.