2023. július 11., 14:32

A Smer szerint kellő felhatalmazás nélkül vesz részt a NATO-csúcson az államfő

Az ellenzéki Smer-SD szerint kellő felhatalmazás nélkül vesz részt a vilniusi NATO-csúcson Zuzana Čaputová államfő. A párt azt állítja, az elnök senkivel sem egyeztetett, megkerülte a pártokat és intézményeket. Az államfő azzal reagált, elutazását a hagyományos egyeztetés előzte meg a kormányzattal, és pontosan olyan felhatalmazással vesz részt a NATO-csúcson, mint a korábbi találkozókon, beleértve a Smer kormányzása alatt rendezett 2019-es NATO-csúcsot is.

Vajon mikor kerül a végére pont?
Zuzana Čaputová - Robert Fico
Fotó: TASR/ma7
Nem néhány nap vagy hét alatt lettek kialakítva azok az álláspontok, amelyekkel Szlovákiát képviselem a találkozón, hosszú hónapok megbeszéléseiről van szó az egyes minisztériumokkal, még az előző, illetve a mostani kormány részéről, minden a hagyományos kormányzati eljárások keretében történt”

– szögezte le Čaputová. Hozzátette, a NATO-csúcson nem születik döntés Ukrajna NATO-csatlakozásáról, csupán a politikai és gyakorlati együttműködés erősítéséről.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke feltette a kérdést, ki garantálja az államfőnek, hogy konkrét formát ölt majd Szlovákiában kormányzati vagy parlamenti szinten az, ahogyan ő a NATO-csúcson szavaz. „Egyáltalán nem tartjuk magunkra nézve kötelezőnek mindazt, amit az államfő a vilniusi csúcson képvisel, mert az ő szubjektív döntéseiről lesz szó, melyekről senkivel sem egyeztetett” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Fico.

A Smer-SD elnöke azt is kifogásolja, hogy a NATO-csúcson meg akarják szabni, hogy a tagállamok kötelesek a GDP-jük minimum 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítani, szerinte fontosabb területek is vannak, az egészségügyet említette. Hozzátette, Ukrajna NATO-csatlakozása nem felel meg Szlovákia nemzeti érdekeinek, a régióbeli feszültség növekedésére és a háború veszélyére figyelmeztet. Megismételte, hogy Ukrajnának ütközőzónát kell képeznie Oroszország és a NATO között. Ugyanakkor Fico megerősítette, támogatja Szlovákia NATO-tagságának megőrzését és vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.