A schengeni utca két vége. Képriportunk az üzemanyag-turizmus utáni Rajkáról
Egy hete jelentette be a magyar kormány, hogy a benzin- és gázolaj üzemanyagok kedvezményes árai már csak magyarországi rendszámú járművek esetében érvényesíthetőek. Korábban az északi határmenti töltőállomások még folyamatosan a szlovákiai vásárlók nyomása alatt voltak, ami a kormányhatározat életbe lépésétől aztán mint egy varázsütésre meg is szűnt. Az ok talán magyarázására sem szorul, hiszen a szlovákiai vásárlók számára olykor már 50 eurócent feletti árelőny volt az egyetlen motiváció.
Pozsony közvetlen vonzáskörzetének legdélebbi utcája a Schengeni utca, amelyik egyik iránya Oroszvár (Rusovce) községbe, a másik pedig Rajka irányába, a határ felé vezet. Szimbolikus névadás, hiszen Schengen az a luxemburgi kisváros, ahol a Unión belüli határőrizet megszüntetéséről, s ezzel a szabad mozgásról szóló egyezményt aláírták.
Szabó Rezső, a szlovákiai magyar politika egykori nagy alakja szerint viszont „hiába van két település kőhajításnyira egymástól, ha a két országban más a törvény.” Ennek a mintapéldája az üzemanyagok terén kialakult helyzet, s egy héttel korábbi tudósításunk után ismét ellátogattunk Rajkára, hogy beleszagoljunk a levegőbe, mennyire érezhető még az olcsó benzin szaga.
Egy jó fotó száz szónál is hatásosabban beszél, tartja egy másik mondás, így mielőtt bármit is írnánk, nézzük meg az alábbi, ugyanazon a rajkai helyszínen, az említett egy hetes különbséggel készült két fényképet.
A rajkai töltőállomáson készült felvételek is bizonyítják, hogy a várakozó autók tömött sorai eltűntek. Már csak ez az egy tény is biztossá teszi, hogy a sorokat elsősorban, sőt olykor kizárólag, csak szlovákiai rendszámú autók tették ki. Ha közelebb megyünk a töltőállványokhoz, szembesülhetünk is ennek immár forintra lefordított okáról, hiszen akire nem vonatkozik immár az árelőny, az a 95-ös benzint 718 forintért vásárolhatja, az eddigi, fixált 480 forintos ár helyett. A kútkezelők nem nyilatkoznak, az állomás közelében dolgozó hölgy viszont arról tesz említést, hogy egy hete még a napi ezer körüli tankolni érkező autószám sem volt elrugaszkodott becslés. Óriási mennyiség.
Egy Rajkán vállalkozó, ott is élő, de szlovákiai állampolgárságú, szlovák rendszámmal közlekedő férfi érdekes történetsorról számol be. Elmondja, hogy a koronavírus-járvány során a határátlépési komplikációk miatt nem titkolt kárörömmel mutogattak rájuk a pozsonyiak, mondván „kellett nektek Rajkára költöznötök!”. Aztán rövid idő múltán fordult a kocka és ugyanezek a pozsonyiak már jóval a hajnali öt órai nyitás előtt beálltak a rajkai benzinkút előtti sorba, és elfoglalták a rajkaiak elől a helyet, folyamatosa tumultust okozva a MOL-kút környékén. Szerinte egyébként a helyiek tolerálták a helyzetet, kivéve azt az egy esetet, amikor egy szirénázó mentő nem tudott túljutni a várakozó kocsisorokon. Ekkor, úgy tudja, rendőri feljelentés is született. Hozzáteszi, rövidesen eljöhet még az az idő is, amikor Pozsonyból a magyar kenyér vásárlása miatt is ide jönnek majd a „külföldiek” 😊. Schengen ide – Schengen oda.
Lezárásképpen viszont egy akár filozofikusnak is beillő mondattal búcsúzik el: „Helyeslem a magyar kormány döntését, még ha nem is jó nekem.”
Egy helybeli nő pedig egy immár rajkai legendává vált történettel illusztrálja a kormányhatározat előtti viszonyokat, s amelynek lényege, hogy az egyik kutas hölgy a munkaideje alatt a saját kocsiját nem tudta feltankolni az állandó tömeg miatt, és ezért egy később záró állomásra kellett emiatt autóznia. Az általunk megszólított rajkai szlovák állampolgárságú lakosok abban egyetértenek, hogy a helyi lakcímet igazoló lakcímkártyával rendelkezők kivételt kaphattak volna a drágább üzemanyagár alól, de hangjukban nem érződik különösebb harag vagy feszültség, végső soron abban is egyetértenek, hogy talán Magyarország sem tudja a nyomott árat hosszú ideig tartani.
Hallunk még történetet a szlovák rendszámú kisteherautó rakterébe zsúfolt benzineskannákról, amelyet vélhetően nyerészkedési szándékkal töltöttek meg, s amelyeket a türelmetlenül várakozóknak a gépkocsivezető azzal magyarázott, hogy éppen Hollandiába indul hosszabb útra, azért van szüksége a szokatlanul nagy mennyiségre.
Írásunknak nem célja, hogy bármiféle véleményt mondjon a „két ár”-politikájáról, hiszen nyilvánvaló, hogy mindenki elsősorban a saját érdekei alapján közelít egy kérdéshez. Nem marasztalható el a budapesti kormány, hiszen az abnormálisra növekedett határmenti bevásárló turizmus kielégítésével vélhetően erején felül teljesített; s ugyanúgy érthető a határmenti községek, ez esetben Rajka lakosainak a véleménye is, akik nem bánják, hogy településükön immár bármikor tankolhatnak újra. És talán az eddig idejáró szlovák autósok se panaszkodhatnak, hiszen több hónapig volt elérhető a nyomott, hatósági árú üzemanyag.
Mindenki megtapasztalhatta tehát, hogy milyen is a valóságban a schengeni utca két vége.
