A politológusok szerint a kormányfő nem gondolja, hogy bizalmat kap a parlamenttől
Ódor Lajos kormányfő szkeptikus azt illetően, hogy kabinetjének bizalmat szavaz a parlament.

Programja alapján a kormány tudatában van annak, hogy meghatározó politikai döntéseket nem hozhat, már csak az idő rövidsége miatt sem, a kormányprogram pedig tartalmazza a fő célkitűzéseket és az alapvető feladatokat - jelentette ki a TASR-nek Juraj Marušiak politológus.
– mondta Marušiak.
Szerinte
az alapvető dolgokat tartalmazza a kormányprogram, ilyen például az állam működésének biztosítása, a külpolitika folytonossága, vagy a költségvetés elkészítése.
Marušiak hangsúlyozta, hogy a szakértői kormánynak külön oda kell figyelnie a pénzügyi tervekre, bár azok megvalósítása a hatalomra kerülő új kormány szándékain múlik majd.
Darina Malová politológus szerint
a kormányprogram annak tudatában készült, hogy a parlament úgysem szavaz bizalmat a szakértői kormánynak.
Ezért is örvendetes, hogy nem csupán puszta ígéreteket tartalmaz, és a szükséges intézkedések minél gyorsabb megvalósítására törekszik.
– tette hozzá Malová.