A politikai program első pontja
Ahogy azt a csallóközcsütörtöki központú Pro Civisben megtudhattuk, az átfogó, és a nyelvi törvények mellett Szlovákia államjogi alapjait is megváltoztatni javasló tervezet már több mint egy éve a polgári társulás irattárában várt arra, hogy megfelelő politikai környezetben napvilágot lásson.
Ezt a mostani, úgynevezett „táblatörvény” körüli sajtózajban találták meg, hiszen a lakosság közélet iránt érdeklődő része már megfelelő előképzettséget kapott nyelvi előírások és rendeletek ügyében. (A kétnyelvű közúti táblák körül kialakult helyzetről lapunk 37. számában írtunk ismertetőt.)
Tény, ami tény, a Pro Civis Zuber Szilvia jogász által vezetett szakértői csapata nagy fába vágta a fejszéjét. Sajtótájékoztatójuk alaphangját mindjárt megadta az a két tény, hogy a nem kevés munkát igénylő „A Szlovák Köztársaság hivatalos nyelveiről” vagy rövidebben „nyelvtörvény” elnevezésű tervezetük a legújabbkori szlovák államiság két olyan bástyáját is ledöntené, mint az ország Alkotmányának kisebbségi vonalon oly sokat kritizált Preambuluma, illetve a szlovák törvénykezésnek „az én házam az én váram” felfogásban született államnyelvtörvénye.
A jogásznő elmondta, hogy
ma Szlovákiában a nyelvhasználatot számtalan ágazati (rendőrség, tűzoltóság, igazságszolgáltatás stb.) törvény szabályozza, de a nyelvhasználat zászlóshajója a már említett államnyelvtörvény.
Az határozza meg, hogy gyakorlatilag minden szlovákul történik, és ez alól ad bizonyos kivételekre lehetőséget a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény. Ez az előírásdzsungel, illetve az ezzel járó lakossági jogbizonytalanság is hozzájárul a Pro Civis szerint ahhoz, hogy a kisebbségi közösségek tagjai hátrányos helyzetből indulnak, amikor ügyes-bajos dolgaikat szeretnék például anyanyelvükön intézni. De nem csak azt.
A szeptember 17-én bemutatott nyelvtörvénytervezet ugyan nem tör kizárólagosságra, igyekszik a közélet szinte minden szóba jöhető helyzetének szlovák és magyar nyelvhasználati keretet adni.
A nyelvek sorrendjét akár meg is fordíthatnánk, hiszen a tervezet megszünteti a szlovák nyelv felsőbbrendűségét, és helyette bevezeti a két hivatalos nyelv rendszerét. Igen, jól értelmezi a kedves olvasó, a tervezet elfogadásával megszűnne a szlovák nyelv szlovákiai felsőbbrendűsége, vagy diplomatikusabban fogalmazva, bevezetésre kerülne a két hivatalos nyelv, a szlovák és magyar egyenrangú rendszere.
Természetesen, még mielőtt bárki kikerekedő szemekkel feltenné az obligát kérdést, hogy vajon a tisztán szlovák tátraalji járásokban, vagy az északi és keleti megyékben is nyugodtan besétálhatunk majd bármelyik közhivatalba és hangos Jó napot! köszönés után már folyamodhatunk is tértivevényes továbbítás helyett személyesen kézbesített igénylésünk iktatásáért? Nos, még az „új” nyelvtörvény elfogadása esetén sem kellene ilyen eshetőségtől tartaniuk a zsolnai vagy eperjesi ügyintézőknek.
A Pro Civis-féle nyelvtörvény ugyanis legalább 3000 fő vagy 8% kisebbségi lakosság megléte esetén számol csak a második hivatalos nyelv alkalmazásával.
Ez magával hozza azt az eshetőséget is, hogy ha egy településen éppen a szlovák közösség nem éri el a jelzett mennyiségi határt, akkor ott viszont csak a magyar nyelv hivatali használata a kézenfekvő. Szlovákiai közéleti tapasztalatainkból kiindulva ez a lehetőség még elméleti szinten is rendkívül meredeknek tűnhet a nem magyar pártok túlnyomó többségének. A feltételes mód viszont indokolt, hiszen, ahogy azt lapunk számára Őry Péter és Zuber Szilvia többször is kihangsúlyozták, munkájuknál a jelenleg már működő európai uniós standardot tartották szem előtt. Tegyük viszont gyorsan hozzá azt is, hogy ez az általuk követett szint az EU-ban sem általános. Az Őry és Zuber vezetésével kidolgozott anyag Finnország és azon belül is a finnországi svédek nyelvi jogait veszi zsinórmértékül.
Mondhatnánk, prémium kategóriás megoldást szeretnének a szlovákiai jogrendbe átültetni, és egyet is kell értenünk a szándékkal, hiszen miért ne a legjobb legyen a kiindulási alap!
Azt viszont, hogy a „folyamodni, tértivevény, igény és iktatás”, illetve a magyarországi köznyelv további kifejezései mikor válnak a szlovákiai magyar köznyelv részeivé, még megbecsülni sem lehet. Továbbra is megközelítőleg egyenlő számú támogatója lehet a magyar(országi) köz- és hivatali nyelvben használatos kifejezések átvételének, mint annak, hogy a szlovákiai magyart tekintsék teljes jogú kiindulási alapnak.
Természetesen a törvényalkotási gyakorlat tudja, hogy egyetlen törvénnyel minden egyes részletkérdést lehetetlen orvosolni,
sőt, egy frissen bemutatott tervezettől nem is lehet elvárni, hogy minden felhasználói szempontot már a szövegezés során figyelembe tudjon venni.
Vegyünk csak néhány területet, amely kiválthatja a szűkebb, vagy akár a szélesebb közvélemény reakcióját is. A Pro Civis-féle nyelvtörvény a két hivatalos nyelv lehetőségét nemcsak a települések, falvak, városok szintjén vezetné be, hanem kiterjesztené a megyékre is. Ezt azt jelenti, hogy ha egy megyében a szlovák vagy a magyar lakosság száma eléri a 3 ezret vagy a megye lakosságának nyolc százalékát, akkor már a közigazgatás megyei szintjén is választhatóvá válik, hogy magyarul vagy szlovákul kommunikálunk.
A tervezet számol azzal, hogy egy ilyen átállás a „másik” nyelvet ismerő hivatalokat, intézményeket tételez fel, s ezért kilátásba helyezi a nyelvtanfolyamok és pénzügyi kedvezmények lehetőségét. A gyakorlatban persze nagyrészt ez a magyar nyelvtudás megszerzését jelentené, hiszen általános gyakorlat, hogy a magyar nemzetiségű hivatalnokok szlovák nyelvtudás nélkül nem jutnának álláslehetőséghez.
Ugyanígy, finoman szólva is meglepetés erejével bíró újdonság, hogy két hivatal egymás közötti kommunikációjában sem lenne akadály, ha az a két elismert hivatali nyelv valamelyikén történik.
Természetesen itt is igaz, hogy erre csak a 3 000 vagy 8%-os szabályt teljesítő településen, járásban vagy megyében lenne lehetőség. A gyakorlatban ez már működik is, igaz, elsősorban a szóbeli kommunikáció során, hiszen, ahogy a Csallóközcsütörtök polgármesteri posztját is betöltő Őry megjegyezte, a község iskolájának igazgatójával eddig is magyarul beszélték meg az elintézendőket. A törvénytervezet viszont nem tesz különbséget a szóbeli vagy írásos kommunikáció között, igy a jogosult helyeken a két vezető majd már írásban is megbeszélheti választott nyelven, hogy például mikor szállítják el a szemetet.
Ezek után pedig az már szinte természetesnek tűnik, hogy a polgár teljes szabadságot élvez ilyen helyzetekben.
Sőt, ahogy Zuber Szilvia kiegészítette, egy jogi személy, pl. vállalkozás – maximum megyei szinten – szintén levelezhet kedvelt hivatalaival szlovák vagy magyar nyelven.
Rövid felsorolásunk végére hagytuk a várhatóan a leghevesebb felzúdulást kiváltó részt, amely a hadseregen belül is bevezetné a két hivatalos nyelv lehetőségét. Sőt, ezt még kiegészíti azzal a lehetőséggel, hogy magyar nyelvű katonák számára akár magyar nyelvű alapegységet alakítsanak ki.
Megjegyezzük, hogy a társadalmi vita során szinte egyenlő értékkel bír a negatív vagy a pártoló vélemény, hiszen a vita célja a több szem többet lát elve alapján egy olyan végső változat kialakítása, amely aztán már az első megmérettetésen túljutva, mintegy megerősödve szállhat szembe egy lehetséges parlamenti vitában a két hivatalos nyelv bevezetését kétségkívül pozícióvesztésként is megélő nem magyar parlamenti többséggel. Ugyanezzel a lendülettel tegyük hozzá, hogy az elején mindenképpen.
Hosszú ideig nem ismétlődik majd meg az a helyzet, hogy a szlovákiai magyarok új pártja, a Szövetség első benyomást gyakorolhasson az ország politikai közvéleményére. A Pro Civis polgári társulás által kidolgozott nyelvtörvénytervezet alapgondolatainak határozott felvállalása egy ilyen lehetőségként jelenik meg.
A területi önkormányzatiság és a nyelvi egyenjogúság egységes és szüntelen napirenden tartása két olyan tartópillére lehet a közeljövő szlovákiai magyar politikájának, amely pár választási időszak után elvezethet egy olyan Szlovákiához, amelyben államnyelvi megkötések nélküli, egyenlő polgárok képezik a társadalom alapját!
Megjelent a Magyar7 2021/39. számában.
