A Most–Híd-asok lelkiismerete

A látványos, nagy botrányok tényleg azt a benyomást kelthették az emberben, hogy minden mutyiban csak a Robert Fico vezette Smer volt az érintett. A helyzet azonban ennél árnyaltabb, és nagyon szép termést írhatunk a magyar–szlovák vegyespárt számlájára is, amely a maffiakormányban a civilizált jófiú szerepében tetszelgett.

Az egyik legnagyobb, ám a szlovák nyelvű sajtó által különösebben nem forszírozott téma az Érsek Árpád vezette közlekedési minisztérium és a Sólymos László vezette környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó nagy üzlet volt, amelynek összefüggéseit az akkori ellenzéki SaS képviselője, Anna Zemanová mutatta be.

A képviselő szerint a közlekedési miniszter nem akadályozta meg azt a földvásárlási szerződést, amely során a ROT Kft. előbb 5 millió, később 7 millió eurónyi földterületet adott át a készülő autópálya céljára, mint a környezet védelméhez szükséges területet.

A képviselő beszámolója szerint az még a kisebb probléma, hogy ezeknek a területeknek a nagy része alkalmatlan a tervezett cél betöltésére. A fő gondot abban látta, hogy

ezek a földek eredetileg 4 euró per négyzetméter áron lettek felbecsülve, egy újabb értékelés azonban már nyolcszoros árat, 33 eurót tüntetett fel.

Zemanová határozottan kimondta, hogy ez az üzlet a Most–Híd párt által felügyelt közlekedési minisztérium, a Nemzeti Autópálya Társaság és környezetvédelmi minisztérium hármas fogatának panamája. Azt is kiemelte, hogy a földeket eladó ROT Kft.-ben a Sólymos László környezetvédelmi miniszter ismeretségi köréhez tartozó vállalkozók állnak, akikkel korábban üzleti, illetve szomszédi viszonyban állt. A Most–Híd vezette igazságügyi minisztérium „természetesen” semmilyen lépést nem tett az ügy felgöngyölítésére.

Hasonlóan meglepő, bár számaiban tizedekkora „üzletecske” volt, amikor a közlekedési hivatal olyan vasúthálózati regiszter összeállítására írt ki pályázatot 150 ezer euró értékben, amilyennel már egyébként rendelkezett. Erre Miroslav Ivan (SaS) közlekedési és építésügyi szakember mutatott rá, és bár korábban csak pár parlamenti karosszék választotta el a Híd párt későbbi igazságügyi miniszterétől, Gál Gábortól, ez utóbbi kinevezése után már nem foglalkozott az üggyel. 

Az ilyen mutyikkal és ügyekkel oldalakat tölthetnénk meg. A fenti két témát csak azért tartottuk fontosnak megemlíteni, hogy

illusztráljuk, mennyire eltávolodott az igazságügyi minisztérium vezetése a feladatától, hogy (mint az emberek jogtudatában a legfőbb törvényességi intézmény) hivatalból lépéseket tegyen az ilyen és az ezekhez hasonló gyanús ügyek esetében. S ez a buzgóság még inkább elmarad, ha a bizniszben szereplők esetleg párttársak, vagy hozzájuk közel álló vállalkozók.

De miért is lenne aktív egy miniszter vagy államtitkár, amikor a saját háza táján sem mennek rendben az ügyek? Az igazságügyi minisztérium az utóbbi években már az igazságügyi reform legfőbb kerékkötőjének vált a szimbólumává, holott ennek éppen fordítva kellett volna lennie.

Az igazsághoz tartozik az is, amiben a lapunk által megszólított valamennyi politikai szereplő egyetértett, hogy

különbséget kell tenni az elmúlt kormányzati időszak első felében működő Lucia Žitňanská reformpártisága, majd az őt félidőben váltó Gál Gábor opportunista megítélése között.

Az általános vélemény szerint nem lehetett csodálkozni Žitňanská lemondásán, a maffiakormányban egy félidőt kibírni is tisztes teljesítmény volt. Az sem véletlen, hogy

Žitňanská államtitkára, Mária Kolíková a Gál Gáborral való együttműködés pár hónapja után szintén lemondott.

Ezt röviden csak azzal magyarázta, hogy a miniszter asszonnyal jobb volt az együttműködése.

Újabb – nem véletlen – vetülete az ügynek, hogy az új kormánykoalíció éppen Mária Kolíkovát bízta meg, immár miniszteri pozícióban, hogy folytassa az igazságügyben elkezdett, de Gál belépésekor abbamaradt reformokat.

Mi is volt a Most–Híd által delegált miniszter idején az intézmény fő problémája? Egy mondattal nehéz leírni. Kolíková felmondását, amelyet Gál miniszternek küldött, az egyik szlovák napilap leközölte. Ebből az alábbiakat lehet megtudni:

Kolíková hozzáteszi, hogy az új miniszter felfogása és a minisztériumi témák megváltozása lehetetlenné teszi számára a további munkát.

Žitňanská leköszönt miniszter a visszafogott hangnemű lemondás hátteréről kijelentette:

Žitňanská tehát nem volt tekintettel arra, hogy Gál szintén Most–Híd-as politikus, kimondta, hogy az államtitkárának magányos harcosként kell küzdenie a reformokért.

Ugyancsak figyelemre méltóak a minisztérium másik államtitkára, az időközben kétes hírnévre szert tett Monika Jankovská minisztériumból történő távozásának a körülményei is.

Míg Žitňanská foggal-körömmel harcolt az ellen, hogy ez a hölgy a Bírói Tanácsba is bekerüljön és mindent megtett azért, hogy Jankovskát elvágja az igazságügyi reformok kidolgozásától is, addig

Gál még akkor is tűrte ennek a Kočner-bandatagnak a minisztériumi pozícióját, amikor már rég kezdeményeznie kellett volna a visszahívását, hiszen a vizsgálati fogságban levő Kočner levelezéséből világos volt, hogy a minisztérium második embere piaci kofaként kereskedett a bírói ítéletek befolyásolásával.

Gál csak akkor tett lépéseket, amikor az igazságügyi tárca épülete előtt tömegtüntetéseket szervezett az akkori ellenzék.

A témának több száz oldalra való irodalma van, az egyes lépések felemlegetése órákat venne igénybe.

Fontos azonban nem elfelejtenünk, hogy a Most–Híd párt a maga mosolypolitikájával meg tudta tartani az igazság szempontjából oly fontos intézmény vezetését a Fico-kormányban.

Ügyes lavírozásával ráadásul azt a képzetet keltette, hogy az igazságügy árnyoldalai, a hivatalból is indítható eljárások elmaradása és késlekedése, illetve a reformok leállásának terhe nem az ő lelkiismeretüket nyomasztja.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/18. számában.