A miniszterelnök mai sajtótájékoztatóján elhangzott legfontosabb információk egy helyen
Ahogy az utóbbi napokban megszokottá vált, a válságstáb ülése után újra kamerák elé állt Peter Pellegrini miniszterelnök és Denisa Saková belügyi tárcavezető. Az alábbiakban az itt elhangzott legfontosabb információkból szemezgetünk.

Pellegrini a sajtótájkoztató elején megerősítette, valóban 11 újabb fertőzöttet regisztráltak. A tegnapi boltbezárásokkal kapcsolatban közölte, azok továbbra is érvényben maradnak, ugyanakkor néhány újabb kivételt tesznek. Ezek szerint holnaptól kinyithatnak a:
mosodák, tisztítók, gumi- és autószervizek, valamint a taxitársaságok is működhetnek.
Ez utóbbival kapcsolatban ugyanakkor tett egy fontos kijelentést, a taxisok személyeket nem szállíthatnak, csak árut. Ily módon lehetőségük nyílik bekapcsolódni a járvány miatt egyre jobban beinduló étel- és árukihordásba. A miniszterelnök kilátásba helyezte azt is, hogy szerdán a vasárnap este kihirdetett állami kórházakra szóló szükségállapotot a magánkórházakra is kibővítsék. Ez tulajdonképpen azt jelenti, az állam rendelkezne ezen intézmények emberi és gépi erőforrásaival, szabadon csoportosíthatná orvosaikat, ápolóikat vagy a diagnosztikai berendezéseket.
Pellegrini szerint ugyan elrendelni nem, de javasolni fogják mind a tömegközlekedés, mind a hivatalok számára, hogy csak azon személyek vehessék igénybe szolgáltatásaikat, akiknek valamilyen maszk vagy kendő takarja az orrát, illetve száját. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, Törökországból jelenleg is várnak egy nagyobb, milliós nagyságrendű arcmaszk-szállítmányt.
A miniszterelnök azt állítja, a szakhatóság elemzése szerint jelen intézkedések elegendőek kell, legyenek ahhoz, hogy az ország átvészelje a járványt. Mint mondta, ha minden a tervek szerint alakul, nem kell számolni az egészségügyi rendszer összeomlásával, a jelenlegi kapacitás megfelelő. A gyógyszerészeket ugyanakkor felszólította, lehetőség szerint csak annyi gyógyszert adjanak el egy személynek, amennyire annak tényleg szüksége van, hogy elkerüljük a felesleges készletfelhalmozást, illetve nyerészkedést.
A modellel kapcsolatban egy a járvány tetőzését feszegető újságírói kérdésre Pellegrini elmondta, nem szeretne konkrét számokat mondani, hány fertőzött emberrel számolnak, az időben végrehajtott szigorú intézkedések ugyanakkor jelentősen csökkenthetik ezt az értéket.
A miniszterelnök szerint kevesebb mint az emberek 40%-nyi fertőzöttel megúszható a járvány, míg más országokban akár a lakosok négyötöde is megfertőződhet majd.
Pellegrini a potenciális gyógyszerek kapcsán elmondta, jelenleg 3-4 ilyen van a szakemberek látókörében, de ezek nevét nem hozzák nyilvánosságra, hogy az állami készleteket zavartalanul feltölthessék.
Egy újságírói kérdésre reagálva az idősek mozgásának korlátozása is szóba került. Pellegrini szerint ez egyelőre csak ajánlás szintjén merült fel, mert bár a szükségállapot további kiterjesztése lehetővé tenne egy ilyen rendelkezést, de jogilag nehezen megoldható, hogy az csak az idősek szabad mozgására hasson. A kormányfő ezért azt ajánlja, az önkormányzatok segítsenek a bevásárlásban az erre rászorulóknak.