2019. december 4., 10:27

A meggyilkolt Ernest Valko özvegyét hallgatják meg ma a bíróságon

A váltóhamisítási tárgyalások mai napján a meggyilkolt jogász, Ernest Valko özvegyét, Oľga Valkovát hallgatja meg a speciális büntetőbíróság.

201611041610210.valko01.jpg

 A védelem jogászai szerint a 2010-ben limbachi otthonában furcsa körülmények között meggyilkolt jogász, Ernest Valko lehetett az egész váltóhamisitási "projekt" ötletgazdája, ugyanakkor özvegye tanúvallomásában határozottan cáfolta, hogy néha férjének bármi köze lenne az ügyhöz.

Valková azt állítja, sosem látott arra utaló jelet, hogy férje valaha beszélt volna a két vádlottal, Pavol Ruskoval, illetve Marian Kočnerrel, az utóbbit ráadásul biztosan nem kedvelte. A hamis váltók ellenjegyzésekor, 2000 környékén, semmit nem tudott ezekről az ügyekről – állítja az asszony.

A tárgyalássorozat indulása óta a két vádlott következetesen azt állítja, Valko volt az értelmi szerzője a váltóhamisításnak. Az asszony tanúvallomásában leszögezte, bármilyen nyilvános rendezvényen, ahol összefutottak Kočnerrel, a férje mindig elutasítással beszélt a férfiről, látszott rajta, hogy nem kedveli. Valková szerint néhai férje maffiózónak tartotta az ex-oligarchát.

Kočner ezt a kijelentést nevetségesnek minősítette, arra utalva, hogy az elhunyt maga is kapcsolatban állt ilyen körökkel, nem voltak skrupulusai a maffiózókkal kapcsolatban.

A bírósági meghallgatások ezekben a percekben is zajlanak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.