A magyarországi szlovákok irigyelhetik a jogainkat? Domin-Bernaťák csörte
A TA3 vitaműsorában ezúttal Domin István (MKÖ) és Tibor Bernaťák (SNS) csapott össze. Reciprocitástól, standard fölötti jogokon át az autonómia elutasításáig minden előkerült a nemzeti tarsolyból.

A vita Bernaťák részéről rögtön erős állítással indult:
a nemzetiek mindenkit egyenlőnek tartanak Szlovákia polgárai közül, ha elismeri az ország határainak sérthetetlenségét.
A műsorvezető azt firtatta a felektől: vajon miért nem került elő ebben a kampányban a "magyar kártya"? Domin hangsúlyozta, kiegyensúlyozottak a szlovák-magyar államközi kapcsolatok, a két nép már ezer éve él egymás mellett.
Az első pengeváltásra azután került sor, hogy Bernaťák pártja részéről fontosnak nevezte a szlovák nemzeti identitást erősítő intézmények, így például a Matica slovenská állami támogatását. Ennek kapcsán szúrta oda Domin, hogy
a Csemadok már évtizedek óta nem részesül állami támogatásban.
Ezt követően az SNS-es politikus a szlovák-magyar viták egy régi érvét porolta le, amikor arra hivatkozott, hogy a Magyarországon élő szlovákok megirigyelhetnék az itteni magyarok jogait. Bernaťák leszögezte,
az SNS nem támogatja a kisebbségi jogok bővítését, mivel azok szerintük már így is széles körűek.
Domin az elmúlt időszak legnagyobb vívmányának a Selye János Egyetem megalapítását nevezte. Majd kitért arra, hogy
a magyar katolikus híveknek máig nincs püspöke. Bernaťák élből elutasította a felvetést, a Vatikán döntésére hivatkozva.
A kettős állampolgárságról szóló törvény kapcsán Domin István hangsúlyozta, a törvényt már csak azért is meg kell változtatni, mert
a Brexit miatt szlovák állampolgárok tízezrei kényszerülhetnek lemondani állampolgárságukról.
Bernaťák szerint a 2010-ben módosított törvényre azért van szükség, mert szerinte beláthatatlan következményekkel járna, ha Dél-Szlovákiában tömegesen vennék fel a magyar állampolgárságot.
A két politikus egyetértett abban, hogy a bevándorlás kapcsán minden uniós tagállam szabadon eldöntheti, milyen álláspontotra helyezkedik. Ugyancsak
egyetértettek abban, hogy meg kell őrizni a közép-európai államok szoros szövetségét, a V4-et.
A műsorvezető kérdésére mindkét politikus kizárta a két párt választások utáni együttműködését. Domin hangsúlyozta,
a magyarok nem felejtették el Ján Slota magyarellenes kijelentéseit, mint ahogy az egynyelvű iskolai bizonyítványokat sem,
amelyet az SNS akkori oktatási tárcavezetőjének köszönhettek. Domin hangsúlyozta, az MKÖ a jobboldali ellenzéki pártokkal kíván együttműködni.
Domin szerint a magyarok által lakott régiók felemelkedéséhez az idegenforgalom és az infrastruktúra fejlesztése jelenti a kulcsot. Tarthatatlannak nevezte, hogy a szlovák fővárosból Komáromba Magyarországon keresztül tud gyorsabban eljutni.
A politikus hangsúlyozta, szükség volna az önkormányzati hatáskörök bővítésére, egy Duna-menti megye kialakítására. Bernaťák számára Domin felvetésétől egyenes logikai út vezetett a szlovák közbeszéd vörös posztójáig, az autonómiáig, amit pártja határozottan elutasít.
A beszélgetést ITT tekintheti meg.