A lex Benešt a földelkobzások, az állami korrupciós gépezet elfedésére használja a hatalom - interjú Tárnok Balázzsal
A decemberben elfogadott Büntető törvénykönyv-módosítás öngól a szlovák kormány részéről – állítja Tárnok Balázs. A jogász szerint a törvény betarthatatlan és nevetségessé teheti az államot. Tárnok szerint, aki tavaly ősz óta a Magyar Szövetség külügyi szakértője, a felvidéki magyarságnak kell jogállamisági eljárást kezdeményeznie Szlovákiával szemben, amely az utólagos földelkobzásokkal uniós alapértékeket és egyéb uniós szerződéses kötelezettségeket sért, és a nacionalizmust az állami korrupciós gépezet elfedésére használja.
A lex Benešként elhíresült Btk.-módosítás a laikus szemével inkább egy gumiparagrafusnak tűnik. Nem lehet igazán tudni, hogy kit, miért és hogyan fog bírságolni. Mit jelent ez a jogász szemével?
Az elfogadott Btk.-módosításról az első, ami eszembe jut, a normavilágosság hiánya. Nem egyértelmű, hogy mikor, milyen élethelyzetekben valósulhat meg a törvényi tényállás, a második világháborút követő berendezkedés kétségbevonása. Mindez bizonytalanságot szül. Nem vagyok büntetőjogász, de általános jogi megközelítés, hogy a jogszabály, ami nem világos egy átlagos polgár számára, különösen a büntetőjog területén, az nem jó. Egyértelműen tudnom kell, nemcsak jogászként, de hétköznapi polgárként is, mikor valósítok meg bűncselekményt. Ami a lex Beneš esetében közösségi szempontból igazán aggasztó, és egyébként visszatérő elem a felvidéki magyarok identitásának megőrzéséhez kapcsolódó ügyekben, hogy a hatalom belengeti a bírság vagy büntetés lehetőségét. Gondolhatunk akár a nyelvtörvénnyel kapcsolatos bírságok kiszabására.
Könnyen lehet, hogy a kormányzati módosító javaslatnak volt egy ilyen mögöttes stratégiája, megpróbálja elhallgattatni a Beneš-dekrétumokkal szembeni kritikus véleményeket, de úgy gondolom, ez egy óriási stratégiai öngól a részükről.
Úgy érti, a lex Beneš visszaüthet a kezdeményezőre?
Igen, két okból is. Az egyik, hogy alapszabadságot korlátoz. A véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága olyan alapvető emberi jog, amely mindenhol a nyugati világban szent és sérthetetlen. Ha egy alapjogot korlátozok, felmerülhet még egy átlagos választópolgár fejében is, hogy ez a büntetőjogi tilalom alkotmánysértő. Mint ahogy egy jogszabály akkor is rossz, ha a betarthatósága rendkívül komoly kétségeket vet fel. Itt jön képbe a polgári engedetlenség.
Nyilvánvalóan politikailag motivált oka volt annak, hogy ezt a Btk.-módosítást elfogadták, viszont a gyakorlatban nagyon is kétséges, hogy a bűnüldöző hatóságok hogyan tudnak annak érvényt szerezni. Márpedig, ha az állam politikai okokból elfogad egy olyan jogszabályt, amelynek a napi végrehajthatósága kétséges, különösen a büntetőjog területén, az megkérdőjelezi az állam komolyságát, nevetségessé teszi a hatóságokat.
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke fogalmazta meg, hogy a polgári engedetlenség révén nevetségessé fogják tenni az államot. Ez működő stratégia lehet abban az abszurd helyzetben, amit a lex Beneš váltott ki?
A polgári engedetlenség egyik kiemelt célja, hogy demonstrálja, abszurd helyzetről, egy betartatatlan, méltánytalan, igazságtalan és törvénysértő jogszabályról van szó, amelyet maga az állam sem akarhat végrehajtani. Ebben a helyzetben viszont a jogállamiság és az alapjogok iránt elkötelezett polgároknak az a dolguk, hogy erre felhívják az államhatalom figyelmét, és ha kell, akkor nevetségessé tegyék a hatóságokat.
Adódik a kérdés, a petíció mellett milyen egyéb formái vannak a polgári engedetlenségnek?
Azt gondolom, a legjobb társadalmi immunreakció erre az, ha a közéleti nyilvánosság legszélesebb eszközeit kihasználva folytatunk eszmecserét a Beneš-dekrétumokról. A különböző civil szervezetek, pártok, de akár az akadémiai szereplők is szervezzenek szakmai, történészi, jogászi vitákat, tudományos konferenciát, a közéleti nyilvánosságban jelenjenek meg azok a vélemények, amelyek legitim módon merülnek fel. Ilyen például a Beneš-dekrétumok mai napig történő alkalmazása, a kollektív bűnösség elvének igazságtalansága, társadalmi és történeti legitimitása is.
Jegyezzük meg azonban, nem csak a nyolcvan éve meghozott elnöki rendeletek kritikájának kriminalizálása a probléma, a Beneš-dekrétumokra hivatkozva a mai napig zajlanak földelkobzások. Tehát nem pusztán a múlt megítéléséről van szó, nagyon is a jelenünket érintik a dekrétumok.
Pontosan. A kollektív bűnösség elve napjainkban is tovább él. Az utólagos földelkobzások ügyét a felvidéki magyar párt az elmúlt években folyamatosan napirenden tartja, 2020-tól különösen, amikor is nyilvánossá vált a Bosits kontra Szlovákia perben a Strasbourgban meghozott ítélet.
A nyilvánosságban mintegy ezer hektár földterületről van szó. Helytálló ez az adat?
Ennyit biztosan elkoboztak, de mivel az átláthatóság hiánya komoly problémát okoz, ez visszafogott becslésnek tekinthető. Bonyolítja a képet, hogy a földalap mellett több szereplő is érintett, például az állami erdővállalat. Jegyezzük meg azt is, a szlovák politikai diskurzusban a földalap tevékenységével kapcsolatban az utólagos földelkobzásokon kívül is felmerülnek korrupciós mechanizmusokat feltételező kritikák. Tehát biztos információnk arról, hogy összességében hány földelkobzás, mekkora területet és értéket érintően, hány ügyben valósult meg az elmúlt években, nem áll rendelkezésre.
Ha pontos adatok nem állnak is rendelkezésre, az viszont biztosan kijelenthető, hogy az utólagos földelkobzások napjainkban is zajlanak?
Igen, sőt az is kijelenthető, hogy 2025-ben új lendületet kapott a folyamat. Az adataink alátámasztják, hogy 2025-ben több földelkobzás történt, mint az előző két évben együttvéve.
Áprilisban parlamenti választásokat tartanak Magyarországon. Az ellenzék, amely korábban kevés érdeklődést tanúsított a külhoni közösségek iránt, politikai hasznot remélve kampánytémává tette a lex Benešt. Kihathatnak a belpolitikai viták arra, hogyan tekintenek az uniós és a nemzetközi intézmények a jogszabályra?
Az, hogy ez a kérdés megjelenik a magyarországi választási kampányban számunkra kedvezőtlen fejlemény. Ha a téma túlságosan a magyar választási kampány részévé válik, akkor az az értelmezés kapcsolódhat hozzá akár a nemzetközi térben is, hogy ez a magyar választási kampány része.
Ezt a szlovák külügyminisztérium meg is fogalmazta.
Éppen ez a veszély ebben, és ezt próbálja kihasználni a szlovák diplomácia is. Ha a szlovák állam megpróbálja úgy láttatni a kérdést, mint a magyar választási kampány részét, akkor azzal a felvidéki magyarság nemzetközi szintű jogérvényesítésének a vitorlájából fogja ki a szelet. A nemzetközi szervezetek mondhatják azt, hogy a témával a magyarországi választási kampány végéig nem foglalkozunk.
Nekünk kell ezt a kérdést a nemzetközi fórumok elé vinni, és ezt meg is teszi a Magyar Szövetség, amikor az illetékes nemzetközi szervezeteket, az ENSZ-t, az EBESZ-t, az Európa Tanácsot, vagy akár az Európai Unió illetékes szerveit erről a gyakorlatról tájékoztatja.
A korábbi tapasztalatok azt mutatják, az őshonos nemzeti közösségek helyzete iránt meglehetősen érzéketlen az Európai Unió. A lex Beneš átlépheti az uniós intézmények ingerküszöbét?
A szlovák álláspont szerint a lex Beneš pusztán az 1945 utáni rendezést erősíti meg, egyszersmind azonban ráerősít a megalapozatlan félelmekre, hogy a magyaroktól tartani kell, hiszen akár a második világháborút követő berendezkedést szeretnénk megkérdőjelezni. A kritika legfőbb tárgya valójában az, hogy ma már ne lehessen a kollektív bűnöség elvét alkalmazva földeket elvenni emberektől. Legalább 2019 óta zajlik a szisztematikus földelkobzás, amelynek kapcsán egyértelműen sérülnek az alapjogok és az alapvető uniós értékek.
Ezek a jelentések angol nyelven rendelkezésre állnak, és az illetékes szervezetek folyamatosan megkapják az információkat. A malmok azonban lassan őrölnek, de úgy gondolom, egy olyan ügyről van szó, amelyben kristálytisztán fölmerül a diszkrimináció tilalmának sérelme, az emberi méltóság, a szabadság és az egyenlőség elvének megsértése. Ráadásul felmerülnek olyan potenciális uniós jogsértések is, amelyek mentén Szlovákiára nézve jó eséllyel lehet politikai és jogi következménye is az utólagos földelkobzásoknak. A következő lépés az, hogy minél több intézmény foglalkozzon a témával.
Például az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN)? Amikor múlt októberben a szervezet alelnökévé választották, azt nyilatkozta, elsődleges célja a felvidéki magyarság jogvédelme nemzetközi színtéren.
Így van. A FUEN sajtóközleményben állt ki a felvidéki magyarság mellett, és aggályokat fogalmazott meg a szlovákiai gyakorlattal kapcsolatban. Nagyon fontos lenne, hogy az ENSZ különleges jelentéstevője is foglalkozzon ezzel a kérdéssel, csakúgy, mint az EBESZ kisebbségi főbiztosa. Különösen fontos az uniós dimenzió, ahol kínálkoznak jogi és politikai eszközök is.
Mire számíthat Szlovákia, ha elmarasztalják?
Fontos lenne, hogy jogállamisági vizsgálat induljon Szlovákiával szemben. A jogállamisági vizsgálatnak több lépcsőfoka és eszköze van, tehát ez egy széles körű eszköztár, amely a politikai eszközöktől, mint a hetes cikkely szerinti eljárás, enyhébb eszközökig terjed.
Vagyis az uniós intézmények „nyelvére” kell lefordítani a problémát?
Így van. Ahogy már említettem, a legnagyobb gond az átláthatóság hiánya. Nem tudjuk, pontosan mennyi földről van szó, mi az összértéke és pontosan hol vannak ezek a földek. Ezért egy uniós vizsgálatban pontos problématérképet kellene felállítani, amihez Szlovákia adatot kell, hogy szolgáltasson, pontosan hol, kitől, mikor, milyen földeket koboztak el a korábban történelminek mondott jogszabályok alapján, amelyeknek ma már nem lenne szabad joghatást kiváltaniuk. A problématérkép alapján tudna az Európai Bizottság vizsgálatot indítani, hogy érintettek-e uniós források, sérült-e a tőke szabad áramlásának elve.
És akkor még nem beszéltünk arról a legszélesebb politikai dimenzióról, hogy az Európai Bizottság hogyan látja az Európai Unióról szóló Szerződés 2. cikkében foglalt uniós alapértékek lehetséges sérelmét ebben a kérdésben. A jogállamiság mellett ilyen alapérték például az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint az emberi jogok – ide értve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartása. Meglátásom szerint ebben a helyzetben valamennyi alapérték sérül.
Lesz-e politikai akarat az Unióban, hogy ez a folyamat végig is menjen?
Ez jogos kérdés annak fényében, hogy eddig az Európai Bizottság hogyan reagált az őshonos közösségek problémáira. Viszont ez az ügy csak részben kisebbségi kérdés. Itt azért azt is látni kell, hogy a nacio-nalizmust védőbástyaként használták fel egy valószínűleg több százmillió euró nagyságrendű állami korrupciós gépezet megvédésére. Tehát lehet erről a kérdésről kisebbségi viszonylatban is beszélni, de ez nem kizárólag kisebbségi kérdés. Ez egy nagyon súlyos korrupciós és jogállamisági kérdés Szlovákia vonatkozásában, ahol a tulajdonhoz való jog és jogbiztonság elve is sérül. A felgyülemlett bizonyítékok fényében láthatjuk, hogy sérült az uniós jog, szisztematikus korrupciós földrablás zajlik.
A szlovák állam a felvidéki magyarokkal szemben érezteti, hogy másodrangú polgárok a saját hazájukban. Ezt az érzetet erősíti a szlovák hatalom azzal is, hogy fél évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget, ha egyáltalán kritizálni merjük ezt a gyakorlatot.
Jogorvoslatra még Szlovákián belül is maradt lehetőség. Az államfő aláírta a jogszabályt, így hatályba lépett, de az Alkotmánybíróság még elkaszálhatja. Lát-e esélyt arra, hogy a lex Beneš fennakad ezen a rostán?
Az én olvasatomban alkotmánysértő, hiszen olyan alapszabadságot korlátoz, amit az alkotmány is rögzít. A normavilágosság hiánya okozhat problémát, ugyanis az Alkotmánybíróság megállapíthatja, nem világos, mikor valósul meg a törvényi tényállás, és ekképpen mikor korlátozódhat a szólásszabadságához való alapjog.
Több jogi vélekedés szerint az állampolgársági törvény is alkotmánysértő. Ennek dacára mégsem kaszálta el az Alkotmánybíróság...
Ha jól emlékszem, ebben az esetben éppen egy alaki kifogást tett a taláros testület, tehát érdemi alkotmányossági felülvizsgálatra nem is került sor. A lex Beneš esetében számomra még egyértelműbb az alapjogsértés. Az állampolgársági törvény kapcsán akár az is értelmezési vitára adhatott alapot, hogy valakit a jogszabály által valóban aktív aktussal fosztanak-e meg az állampolgárságától. Az alkotmány ugyanis azt mondja ki, senki sem fosztható meg akarata ellenére az állampolgárságától. Őszintén meg kell mondanunk, az Alkotmánybíróság egy politikai testület Szlovákiában, és mint ilyen, okozhat még kellemetlen meglepetést a lex Beneš esetében is.
Megjelent a Magyar7 2026/3. számában.
