A legracionálisabb a kormány rekonstrukciója lenne – Matovičnak és Sulíknak is mennie kellene
A kormánykoalíciónak nem szabadna szétesnie, de ha mégis, az nagy valószínűséggel előrehozott választásokhoz vezetne, jelentette ki a SITA hírügynökségnek Tomáš Koziak politológus az SaS és az OĽaNO közti kormánykoalíción belüli válság kapcsán.

A politológus szerint bizonyos körülmények közt történhetnének változások a kormányban is, ami azt jelentené, hogy már nem lenne tagja a kormánynak a koalíciós pártok két vezetője, azaz Igor Matovič pénzügyminiszter (OĽaNO) és Richard Sulík gazdasági miniszter (SaS).
Koziak azt a feltevést, hogy a koalíciónak nem szabad szétesnie, „a hatalmi logikával” támasztja alá. Mint mondta, ha a koalíció összeomlana, abból egyetlen párt sem profitálna.
– vélekedik a politológus.
Az SaS a jövő héten dönt arról, hogy milyen feltételekkel marad a koalícióban. Ha mégis kilépne a koalícióból, akkor Koziak szerint ezt a pártot kiáltanák ki bűnösnek, „azzal a bónusszal, hogy a Smerrel és a jobboldali szélsőségesekkel együtt gondoskodott a kormány bukásáról, ami nem lenne jó eredmény”.
A kormányban lehetséges személyi változásokról Koziak úgy vélekedett, hogy az lenne a legracionálisabb, ha kormányrekonstrukcióra kerülne sor.
Kompromisszumos megoldás esetén azonban Richard Sulík is távozhatna a gazdasági miniszteri posztról. Ebben az esetben a kormány a lehető legracionálisabban működhetne a rendes választások időpontjáig” – magyarázta a politológus.
A feszültség azonban ezzel sem szűnne meg a koalíción belül, mert a pártok vezetői továbbra is találkoznának a koalíciós tanácsokon, miközben a vitáik személyes jellegűek.
– fogalmazott Koziak hozzáfűzve, ez sem lenne 100 százalékos megoldás, de eggyel kevesebb okuk lenne arra, hogy a nyilvánosság előtt vezessék le a vitáikat.