A legnagyobb kormánypárt gazdasági minisztert keres

2021. január 7., 14:26
Rajkovics Péter

Az Egyszerű Emberek (OĽaNO) közösségi oldalán "Gazdasági miniszter kerestetik" címmel jelent meg egy bejegyzés csütörtök délután, amelyben Richard Sulík tárcavezetőt bírálják.

Fotó: TASR

Az SaS politikusa ugyanis ezek szerint utoljára 2020.december 16-án vett részt a kormány ülésén. A párt bejegyzésében, amely alatt megtalálható a kormányfő hasonló témájú egy órával korábbi posztja is, azt is világossá teszi, Sulík a világ bármely pontjáról be tudott volna kapcsolódni a kormány ülésébe, mert erre megvan a műszaki háttér és telefonon segítséget is kérhetett volna, ha problémája adódik.

Egyúttal megjegyzik, a kórházi ápolásra szoruló Ján Mičovský vagy a tüdőgyuladástól szenvedő Jaroslav Naď is online jelen voltak, miközben koronavírussal küzdöttek. Végül megemlítik, ma megérkezik a kormány által hét hete várt tesztek 16 százaléka, amelyet a gazdasági miniszternek kellett volna biztosítania.

Igor Matovič ennél sokkal élesebben fogalmazott a pártja által is megosztott posztban. Ő felsorolta a későn érkező tesztek következményét. "Katasztrófa a kórházakban. Halottak ezrei..., de a miniszter úrnak teljes egyre megy, már sorozatban a negyedik kormányülésről hiányzik december 16-a óta."

Úgy tűnik, a kormányon belüli ellentétek egyre éleződnek, Richard Sulík azóta válaszolt is, hogy Pozsonyban tartózkodik és a tesztek megérkeztek, amelyet jövő héten újabbak követnek. Kirándulásának témájára reagálva megjegyezte, családjával külföldön voltak az érvényes szabályokat betartva, s csapata helyettesítette őt. 

Kövesse facebook oldalunkat is!