2021. szeptember 10., 19:06

A legfőbb ügyész nem érti, mi a probléma

A szlovák parlament kulturális és médiabizottsága mai ülésére beidézte Maroš Žilinka legfőbb ügyészt, hogy adjon magyarázatot, miért nem hívta meg több lap és médium szerkesztőit arra a sajtóértekezletre, ahol a Legfőbb Ügyészség (GP) hivatalosan indokolta bizonyos fogva tartott személyek szabadon bocsátását és az ellenük indított eljárás felfüggesztését.

Elbeszéltek egymás mellett
Maroš Žilinka és Kristián Čekovský
Fotó: TASR

A legfőbb ügyész hangsúlyozta, hogy a GP mindent megtesz a nyilvánosság gyors és rugalmas tájékoztatásáért és visszautasította azt a feltevést, hogy szelektál a médiumok között. Megismételte azokat a korábban már elhangzott érveket, melyek szerint a pandémiahelyzet és a férőhelygondok eleve arra késztették, hogy négy országos televíziót és két hírügynökséget hívjanak meg, és a TASR online közvetítése révén mindenkihez eljuthattak az információk.

Az az állítás, hogy valakiket nem engedtünk be, hogy valakik nem kaptak meghívót, nem felel meg a valóságnak. Egyszerűen a körülmények függvényében a leghatékonyabb teljeskörű tájékoztatási formát választottuk”

– jegyezte meg. Rámutatott, nem ez volt az első eset, hogy ilyen módon tájékoztatott a GP, de korábban ezt senki sem sérelmezte. Hozzátette, hogy a médiumok valamennyi hozzájuk eljuttatott kérdésére válaszoltak.

Roman Foltin (SaS), a bizottság egyik tagja szerint nem kellene annak jogi indoklását firtatni, miért történt ez így, hanem meg kellene keresni annak a módját, hogyan lehetne mindenkinek, aki érdeklődést mutat lehetővé tenni a jelenlétet. Miroslav Kollár (besorolatlan) képviselő, a bizottság alelnöke figyelmeztetett arra, hogy a hasonló esetek csökkentik az ügyészség hitelességét.

A legfőbb ügyész kifejtette, hogy a médiákon keresztüli tájékoztatást a téma és a férőhelyi lehetőségek fogják meghatározni. Amennyiben szükséges lesz sajtóértekezletet szervezni, azt a Legfőbb Ügyészség területén kívül fogják megtartani.

A médiabizottság határozatában nem fogadta el Žilinka magyarázatát, felszólította őt a nyitott és átlátható kommunikációra a médiákon keresztül, emlékeztetve őt arra az ígéretére, amelyben pályázatának indoklásakor erre kötelezte magát. Felszólították őt a sajtótörvény betartására és az egyenlő bánásmódra valamennyi médiummal.

Kristián Čekovský (OľaNO), a bizottság elnöke a tanácskozást követően elmondta, hogy Maroš Žilinka magyarázatát nem tartja kielégítőnek. Azt sem fogadta el, hogy nem volt szó a médiumok szelektálásáról és magyarázkodása nem nyújt garanciát arra, hogy ez a jövőben nem fog megismétlődni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.