2023. március 13., 14:50

A közös értékekről és az együttműködésről beszélt a szlovák és a cseh államfő

Zuzana Čaputová szlovák és Petr Pavel cseh köztársasági elnök a közös nézeteket és értékeket emelte ki Pavel szlovákiai látogatása során. Úgy fogalmaztak, ez teret ad a további együttműködésnek. Felidézték, hogy mindkét országnak hasonló geopolitikai kihívásokkal kell szembenéznie, hasonló az energiapolitikával vagy a hibrid hadviseléssel kapcsolatos helyzetük. 

caputová pavel
Fotó: TASR/AP

„Mindketten Csehszlovákiában nőttünk fel. Az volt a hazánk, és ma együtt ünnepelhetjük a két független állam baráti, pozitív és konstruktív kapcsolatait" - mondta Čaputová Csehszlovákia szétválásának 30. évfordulójára utalva.

A két ország közötti kapcsolatok valóban átlagon felüliek"

– jelentette ki Pavel.

Elmondta, egyetért Čaputovával abban, hogy az álláspontok közelsége számos területen teret ad az együttműködésnek. Az elnök asszony elmondta, mindkét ország lehetőséget lát az együttműködés bővítésére, például az energiafüggetlenség erősítése, és a klímavédelem terén, de a megújuló energiaforrások támogatásában is. A két államfő közös külföldi utakat is tervez.

Ami a dezinformáció kérdését illeti, a két államfő szorosabb együttműködést is el tud képzelni a két ország között. „Hírszerző szolgálataink nyíltan beszélnek arról, hogy az orosz dezinformáció jelen van Szlovákiában, nagyon sebezhetők vagyunk ezen a téren, mert a dezinformáció, a hibrid támadások hatása nyilvánvaló" - mondta Čaputová, és hozzátette, hogy a dezinformáció „kikezdi” a társadalmi kohéziót.

Pavel szerint a két ország problémái szinte azonosak, amelyek elsősorban az ukrajnai konfliktusra vezethetők vissza. Tekintettel a háborúnak a gazdaságra és a társadalomra gyakorolt hatásaira, feszültségek jelennek meg a társadalomban.

Nagyon sok múlik azon, hogyan szólítjuk meg a lakosságot, mennyire következetesen emlékeztetjük őket azokra az értékekre, amelyekre országaink épülnek, és hogy egyértelműen rámutatunk-e, hol van a veszély, hol van az ellenség"

- mondta a cseh elnök.

Rámutatott, hogy Oroszország agresszív politikája komolyabban fenyeget bennünket, mint a politikai pártok közötti nézetkülönbségek. Pavel hozzátette, ha nem támogatjuk Ukrajnát, az sokkal komolyabb problémákhoz vezethet, és többe kerülhet, mint ha támogatást nyújtunk azt országnak.

Pavel a sajtótájékoztatón arról is beszélt, ő a V4-et csak mint egy egy "konzultációs fórumot" képzeli el. Szerinte a visegrádi együttműködésnek nem szabadna kül- és biztonságpolitikai egyeztetéseket folytatnia, vagy bármiféle közös döntéseket hoznia ezen a területen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.