A környezetvédelmi kompromisszum szükségét hirdetve
Az új kormány környezetvédelmi politikájának alapgondolata, hogy a környezetvédelem mindig kéz a kézben kell, hogy járjon a társadalmi, s ezen belül is a gazdasági fejlődés egyéb érdekeivel és az enviro-szabályozás sehol sem lehet szigorúbb, mint ahogy azt az uniós előírások megkövetelik.
Mondhatnánk, hogy a negyedik Fico-kormány programjának környezeti része a maga másfél oldalával (az összesen 88 oldalas dokumentumon belül) nem játszik jelentős szerepet az új kabinet felfogásában, ennek ellenére kimondható, hogy ez a viszonylag rövid rész is elég tartalmi töltettel bír ahhoz, hogy kijelenthessük, a környezetvédelmi tárca szakít az előző tárcavezetés sokak által „sötétzöldnek” nevezett felfogásával, és vélhetően a környezet védelmét nem mint önálló célt, hanem mint a társadalmi folyamatok kísérőjelenségeinek kézben tartását fogja fel.
Egyszerűbben kifejezve, ezentúl nem a gazdaság és a lakosság alkalmazkodik a tárca elképzeléseihez, hanem a gazdaság, ezen belül is az ipar, a földművelés és főképpen az erdőgazdálkodás szempontjai kapnak majd nagyobb hangsúlyt.
Míg a lakossággal a tárca elsősorban az önkormányzatokon keresztül kívánja a törvényi kapcsolatot tartani, például a csatornázási rendszerek kiépítésének erőteljesebb támogatásával, illetve a Környezetvédelmi Alap beruházásainak felgyorsításával; de ezen kívül megjelennek – a kormányprogram üde színfoltjaként – konkrét intézkedések is, mint a barnamedve- és a farkasállomány elszaporodásának szabályozása, azaz kilövési lehetőségeinek szabadabbá tétele.
Ennél nagyobb horderejű és mondhatni stratégiai kijelentés, hogy a kormány a hulladékfeldolgozásban az új típusú plazmaégetés mellett határozottan leteszi a voksot, így várható, hogy például a Vágsellye környékére tervezett ilyen megaberuházás terve is ismét megjelenik a közbeszédben.
Az energiatermelés területére is átmutató megoldást egy másik konkrét energetikai vállalás is követi a kormányprogramban, mégpedig a bősi vízerőmű lejárt szavatosságú turbináinak a cseréjét.
Bős kapcsán említhető meg, hogy felfogásbeli csere várható a nemzeti parkok területén is, bár a kormány vállalja, hogy a már meglevő nemzeti parkok területi besorolásának rendezését folytatni fogja, viszont a Budaj-időszak egyik megkésett tervét, az új Dunamente Nemzeti Parkot a szöveg már említi.
Általában véve is elmondható, hogy a környezetvédők és az erdészetek örök érdekellentétében az új, Tomáš Taraba vezette kabinet jelentősen elmozdul a tisztán „zöld” álláspontról, s minden egyes környzetvédelmi folyamatot az ezzel érintett társterületekkel való kompromisszumhoz köt.
Ez természetesen felfogható úgy is, mint az ipar és a gazdaság érdekeinek hangsúlyosabb figyelembevétele, amit a kormányprogram be is lát, s leszögezi, hogy a túlzott és olykor indokolatlanul szigorú környezetvédelmi előírások az ország konkurencia-képességének a fékezői lehetnek.
Ennek alapján a már meglévő törvényi szabályozás felülvizsgálatát is ígéri a program, legalábbis két, nagyon jelentős területen. Az egyik a környezetvédelmi szempontból valamilyen teherrel bíró területek rendezésének szabályozása, illetve a környezetvédelmi törvényeknek olyan kiigazítása, hogy azok semmilyen esetben se legyenek szigorúbbak az Unió által megkövetelt szintnél.
A kormányprogram környezetvédelmi részének a szövegen kívüli figyelemre méltó megvalósulási formája, hogy a már említett Taraba miniszter a kormány felállásának néhány hete alatt is mint az egyik legaktívabb tárcavezető mutatkozott be, így várható, hogy esetében a kormányprogram inkább egy kottaként szerepel, aminek egyes részeivel a valóságban is megismerkedhetünk, s nem pedig egy emlékirat lesz, amely a legjobb esetben is arra szolgálhat, hogy a választási időszak végén ki lehessen benne mutatni az elmulasztott részeket.
