2025. október 21., 17:29

A kormányhivatal visszautasítja a holland parlament Szlovákiával szembeni perét

Szlovákia Kormányhivatala visszautasította a holland parlamentnek azt a felhívását, amely a holland kormányt arra szólította fel, hogy perelje be Szlovákiát alkotmánymódosításai miatt az Európai Bíróságon. A hivatal emlékeztetett arra is, hogy Európa nem az Amerikai Egyesült Államok, és nem működik szuperállamként. Erről a TASR-t a Kormányhivatal sajtó- és információs osztálya tájékoztatta.

kormányhivatal Szlovákia
Illusztrációs felvétel
Fotó: wikimedia.org

„Nem tudni, hogy az Európai Unióban már bevett és elfogadott gyakorlat-e, hogy az országok más partnerállamok belügyeivel foglalkoznak. Ha azonban olyan alkotmányos változásokat bírálgatnak, amelyeket demokratikus és alkotmányos úton értek el, az az egyik legrosszabb jelzés, amit küldhettek nekünk” – áll a közleményben. A hivatal szerint az alkotmánymódosításokat a polgárok 75 százaléka támogatta, ami ritka pillanata a koalíciós és ellenzéki szavazók egyetértésének.

A hivatal hangsúlyozta továbbá, hogy tiszteletben tartja a Holland Királyság viszonyait és a parlamenti választások eredményeit, amelyek a jelenlegi összetételt biztosították. Szlovákia – mint írták – ugyanígy tiszteletben tartja, hogy Hollandia volt az első ország a világon, amely legalizálta az azonos neműek házasságát, az eutanáziát és dekriminalizálta a marihuánát.

„Bár ezen a téren mások az értékeink, soha nem jutott volna eszünkbe, hogy emiatt Hollandiát nemzetközi bíróság elé vigyük. Tiszteljük Hollandia polgárait, demokratikusan megválasztott szerveit, és elismerjük jogukat arra, hogy meghatározzák országuk alapvető értékrendjét” – tette hozzá a Szlovák Kormányhivatal.

Hangsúlyozta, hogy Európa csak akkor lesz erős, ha az egyes tagállamok tiszteletben tartják egymás különbségeit és hagyományait, miközben egységet alkotnak.

Megosztás
Címkék