A kormányfőt meglepte, hogy a parlament szerdán nem volt határozatképes
Eduard Heger (OĽANO) kormányfőt meglepte, hogy a parlament szerdán nem volt határozatképes.

Fotó:
TASR
Az ülés megnyitása során számított az SaS-es képviselők támogatására. Mint elmondta: megegyeztek. Ezt a szerdai kormányülés után közölte.
Rámutatott:
olyan javaslatok vannak második olvasatban, amelyeket a koalíció még az SaS-szel együtt támogatott.
Megegyeztünk a koalíción belül, hogy ezek a javaslatok a kormányon és a parlamenten is átmennek
– hangsúlyozta a kormányfő.
A képviselőknek szerdán második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament ülését, ismét határozatképtelennek bizonyult a törvényhozás. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök jövő keddre (szeptember 20.) napolta el az ülést.
A szavazásnál sem az ellenzéki pártok, sem az SaS képviselői nem jelentkeztek be, és a kormánypárti képviselők közül is hiányoztak.
Címkék