A kormányfő nem pályázik pártelnöki babérokra
Eduard Heger miniszterelnök számára elképzelhetetlen, hogy az OĽaNO élén Igor Matovičot váltsa.

A szlovák hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy évek óta jól ismerik egymást és nem keresi a konfliktusokat a legnagyobb kormánypárt jelenlegi elnökével, a korábbi miniszterelnökkel.
Heger úgy látja, hogy az OĽaNO különböző emberek csoportosulásának mozgalma, ahogy a társadalom is sokrétű. Ez teszi lehetővé, hogy a vélemények sokszínű spektruma megvitatásra kerüljön a tömörülés soraiban. A kormányfő szerint Szlovákiában meg kell tanulnunk tiszteletben tartani az emberek véleményét, a fejlett demokrácia ugyanis arról szól, hogy az embert ne üldözzék a véleményéért.
Az OĽaNO nem lehet egyenszabott mozgalom, ilyesmi már volt itt. Arra van szükség, hogy az emberek kifejthessék a nézeteiket és ezt megfelelő módon kommunikálni tudják - mondta Eduard Heger.