A kormány beismerte, hogy tévedett, az elévülési idő miatt ő a felelős
A kormány beismerte, hogy tévedett, és a nemi erőszak elévülési idejével kapcsolatban kezdettől ő a felelős – jelentette ki Zuzana Števulová, a PS parlamenti képviselője arra reagálva, hogy a kormány e kérdésben a Btk. további módosítását javasolta. Michal Šimečka, a párt elnöke szerint a PS várhatóan megszavazza ezt a változtatást.

„Közösen sikerült ezt elérnünk, és nem hallgattattak el minket. A kormány beismerte azt, ami elejétől az ő felelőssége volt” – mondta Števulová, hozzátéve, hogy az elévülési időt csak a kormány orvosolhatta, mert ő rontotta el az eredeti módosítási javaslatban, nem az ellenzék, és nem Zuzana Čaputová államfő.
Azt is hozzáfűzte, idejében figyelmeztették a kormánypártokat erre, amikor még az eredeti javaslatot is megváltoztathatták volna a parlamentben.
Továbbra is visszautasítja, hogy a rövidebb elévülési idő hozzájárulna ahhoz, hogy a nők hamarabb bejelentsék az ellenük elkövetett nemi erőszakot.
Šimečka elmondta, a frakció még megvitatja, pontosan hogyan járnak el a javaslat parlamenti megvitatásakor, ezt a jövő hét elején ismertetik, tényszerű és szakmai hozzászólásokat terveznek. Annak következményeitől viszont tart, hogy mindkét módosításnak ugyanazon a napon kellene hatályba lépnie.
Felszólította a kormányt, hogy hagyjon időt az Alkotmánybíróságnak arra, hogy foglalkozhasson az eredeti Btk-módosítással, és az illetékesek ne hátráltassák annak megjelentetését a Törvénytárban.
Bírálta, hogy a bűnszervezetek létrehozásával és működtetésével kapcsolatban a kormány nem hosszabbította meg az elévülési időt. Az ezzel kapcsolatos módosító javaslat benyújtását szintén megvitatja a PS frakciója.