A konszenzuális témákra összpontosít a szlovák V4-es elnökség
A visegrádi négyek (V4) az újjászületés fázisában vannak, a tagállamok között ugyanis egyetértés van abban, hogy azokra a témákra fognak összpontosítani, amelyekben konszenzusra tudnak jutni.
Erről Richard Raši (Hlas-SD) házelnök beszélt a TASR hírügynökség Štúdio TASR című televíziós műsorában. Úgy véli, ezzel a hozzáállással a V4-ek erősebbek lehetnek az Európai Unión (EU) belül, ami pozitívan tükröződhet minden szlovák állampolgár életében.
– jelentette ki Raši a TASR stúdiójában.
A házelnök várakozásai szerint ezzel a megközelítéssel a V4-es országok súlya növekedni fog az EU-n belül. „A V4 több mint 65 millió lakost jelent. Ez az EU népességének nagyjából 13 százaléka, a bruttó hazai terméket, vagyis a gazdaságot tekintve pedig csaknem a kilenc százaléka. Ha egy ekkora tömböt képviselünk, Európában is nagyobb érdekérvényesítő erőt tudunk felmutatni” – mutatott rá.
A V4-ek tagjai abban az évben, amikor Szlovákia tölti be a szövetség elnöki tisztségét, olyan témákra kívánnak összpontosítani, mint az EU versenyképessége, az ágazati együttműködés, valamint az Unió bővítése. Raši jelezte, hogy a V4-en belül közös megoldásokat keresnek az energiaárak, a migráció és a védelmi képességek területén.
– fűzte hozzá. Jelezte azt is, hogy az országok közötti együttműködést érintő „kisebb horderejű témákkal” is foglalkozni kívánnak, mint például a határ menti régiók sürgősségi mentőorvosi ellátása. Elmondása szerint a kijelölt célok a régió minden polgárának életét érintik.
A házelnök beszámolt a V4-es országok parlamenti elnöki szintű tervezett találkozóiról is. Az elsőre novemberben kerül sor, és az Unió pénzügyi tervével, valamint jogalkotási kérdésekkel foglalkozik majd.
– jegyezte meg.
Raši egyúttal nyitott a V4+ formátumra is, azaz arra, hogy más országokat is meghívjanak a csúcstalálkozókra. „Nyitottak leszünk arra, hogy más parlamenti elnököket is fogadjunk, és még nagyobb erőt kovácsoljunk a problémáink megoldására” – tette hozzá.