A jogállam eresztékei
Múlt csütörtökön a bazini Specializált Büntetőbíróság szenátusa úgy döntött, nem bizonyítható, hogy Marian Kočner és Alena Zsuzsová rendelték volna meg a Kuciak-gyilkosságot. A kitüntetett médiaérdeklődéssel kísért perben született elsőfokú döntés nagy megdöbbenést keltett.
A felmentő ítéletet követő politikusi reakciók is jelzik, nehezen feloldható dilemmával volt kénytelen szembesülni a szlovákiai társadalom. Egyfelől a közvélemény szinte egy emberként várta az elmarasztaló ítéletet, nem utolsósorban a sajtó kitartó figyelmének és közvéleményformáló erejének köszönhetően. Másrészt az igazságszolgáltatás befolyásolása legalább annyira idegen a jogállamtól, mint a feltételezett korrupció elharapózása a bírói döntéshozatalban, s ezáltal a törvény előtti egyenlőség elvének sérülése.
A Kuciak-gyilkosság tárgyalása idén januárban kezdődött a bazini Specializált Büntetőbíróságon. A múlt csütörtökön ítéletet hirdető háromtagú szenátust Ružena Sabová elnökölte, tagjai pedig Ivan Matel és Rastislav Stieranka bírák voltak. Miroslav Marčeket, aki bűnösnek vallotta magát, a bíróság még áprilisban 23 év szabadságvesztésre ítélte. Az ügyben elsőként a hatóságokkal együttműködő Andruskó Zoltánt ítélték el, aki még a múlt év végén 15 év börtönbüntetést kapott. Ezt követően tanúként hallgatták ki a gyilkossági ügyben.
Múlt csütörtökön Tomáš Szabót bűnösnek találták Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében, illetve a gútai Molnár Péter vállalkozó megölésében is elmarasztalták. Az ítélet szerint Szabó unokatestvérével, Miroslav Marčekkel követte el a gyilkosságot. Szabó 25 év börtönbüntetést kapott. Marian Kočnert engedély nélküli fegyvertartás vétségében találták bűnösnek. Ezért a vétségért 5000 eurós pénzbírsággal sújtották, amennyiben ezt nem fizeti be, öt hónapos börtönbüntetést kell letöltenie.
Marian Kočnert és Alena Zsuzsovát bizonyítékok hiányában felmentették a Kuciak-gyilkosság megrendelésének vádja alól. A döntés értelmében a károsultak polgári peres eljárás keretében igényelhetnek kártérítést. Az ítélet nem jogerős, a Különleges Ügyészi Hivatal ügyészsége a döntés ellen fellebbezést nyújtott be. Panaszt nyújtott be Daniel Lipšic, a Kuciak család jogi képviselője és Zlatica Kušnírová ügyvédje, Roman Kvasnica is. Kočner és Zsuzsová a terhükre zajló más eljárások miatt hatósági őrizetben maradnak.
A felmentő ítéletek, túlzás nélkül kijelenthető, megdöbbentették a szlovákiai közvéleményt. Első reakcióiban értetlenségének adott hangot Zuzana Čaputová köztársasági elnök és Igor Matovič kormányfő is. Utóbbi egy fekete fényképet posztolt a szociális oldalán. Megszólaltak a felvidéki magyar pártok is – az MKP arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítélet tovább rombolja az igazságszolgáltatás működésébe vetett bizalmat.
Az egyébként a show-elemektől ritkán tartózkodó Igor Matovič visszafogottnak mondható reakciója is igazolja ezt az állítást, hiszen az ítélet megkérdőjelezése egy-egy vezető politikus részéről nyilvánvalóan tovább apasztaná a közbizalmat, ráadásul szembemenne a hatalmi ágak szétválasztásának elvével.
A megdöbbenés, az értetlenség mellett a leginkább érzékelhető társadalmi reakció a frusztráció, az elmarasztaló ítéletek jelentette katarzis elmaradása volt. A felmentő ítéletek által kiváltott társadalmi sokk ugyanakkor számos tanulsággal szolgál. Elsődlegesen felhívja a figyelmet a sajtó sokszor alábecsült közvéleményformáló erejére, és az ezzel kapcsolatos felelősség kérdését is felveti.
Két és fél év távlatából jól látható, milyen éles cenzúrát jelentett a Kuciak-gyilkosság a szlovák közéletben. A tömegtüntetések megágyaztak a 2020-as kormányváltásnak, a számos eresztékében recsegő-ropogó jogállam megszilárdításának reményét hordozva. A szlovák média is morális igazodási pontként kezelte a fiatal oknyomozó újságíró és jegyese meggyilkolását. Ennek megfelelően a bírósági tárgyalást egyfajta erkölcsi jóvátételként mutatták be a közvéleménynek.
Mindez végül a társadalom széles rétegeiben a várt katarzis helyett nehezen feloldható frusztrációt váltott ki. Nem szolgál a jogállamiság javára az sem, hogy az ítélethozatalt követően kiszivárgott a sajtóban, hogy a szenátust alkotó bírák hogyan szavaztak. Az általános frusztráció légkörében nehéz elvonatkoztatni a jelen ügytől, de kellő távolságtartással jól érzékelhető, mennyire sérül ezáltal az igazságszolgáltatás függetlensége és válhatnak céltáblává egy-egy ügyben az ítélkező bírák.
Ugyanakkor vitán felül áll, hogy első fokon csődöt mondott a szlovák igazságszolgáltatás, hiszen bizonyítékok hiányában nem sikerült pontot tenni az ügy végére, a társadalom igazságérzetét kielégítő döntést hozni. Aligha várható el ugyanis, hogy a szlovákiai polgárok szofisztikáltan oldják fel magukban az egyébként is nehezen feloldható dilemmát: minden körülmények között tartsuk be a jogelveket, vagy mindezt rendeljük alá a vélelmezett igazságosság szempontjainak.
Ha már katarzis vélhetően nem is várható a másodfokú ítélettől, a jogállamba vetett közbizalom újrateremtéséhez most már elengedhetetlen, hogy hitelt érdemlően bizonyosodjon be Kočnerék bűnössége, vagy újbóli felmentésük esetén a nyomozati szervek feltárják, kik voltak a valódi megrendelők.
(Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/37. számában)
