A Hlas kész támogatni a tévétörvényt, ha megfelel a követelményeknek
A Hlas-SD kész támogatni a Szlovák Televízióról és Rádióról szóló törvényt, ha az megfelel a szükséges követelményeknek, tehát javítja az intézmény gazdálkodását és műsorstruktúráját – jelentette ki csütörtöki (március 14.) berlini látogatása során Peter Pellegrini házelnök, a Hlas-SD elnöke.

Hozzátette, pártja tanulmányozza a beterjesztett javaslatot, várja a véleményezési eljárás eredményét, de az elnökség és a frakció még nem beszélt róla. Szerinte nem gyorsított eljárásban tárgyalja majd a parlament a tervezetet.
– jelentette ki a hézelnök berlini sajtótájékoztatóján.
Pellegrini elmondta, a Bundestag elnökével, Bärbel Basszal folytatott megbeszélésén nem volt téma a közmédiával kapcsolatos törvénytervezet, mert ez tisztán Szlovákia belügye.
Az RTVS változtatások miatt aggódó alkalmazottainak Pellegrini azt üzente,
Egyúttal felszólította a közmédia alkalmazottait, ne hagyják magukat belerángatni a belpolitikai harcokba, várják meg a törvény parlamentben elfogadott végső változatát.
Pellegrini szerint az RTVS-ben minőségi változásokra van szükség, hogy ne legyen „alultáplált”, hogy erősödjön a pozíciója a környező országok közszolgálati televízióihoz és a szlovákiai kereskedelmi televíziókhoz képest.
Azt is hangsúlyozta, az új törvény szabadabb teret biztosítana a köztévének a reklámoknál, hogy
és javuljanak az alkalmazottak munkafeltételei.
A házelnöknek nincs kivetnivalója azzal kapcsolatban, hogy az állam jelölné a televízió vezérigazgatóját megválasztó tanács tagjait. Szerinte semmi rossz nincs abban, hogy az állam felelősséget akar vállalni a közszolgálati televízió működéséért, mint ahogy működik ez a vasútnál, a kórházaknál, az autópálya-társaságnál és más intézményeknél.