2020. október 2., 11:52

A Híd a Drucker-párttal tárgyal, hogy lesz ebből magyar egység? Megkérdeztük a pártelnököket

Sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy a Híd Tomáš Drucker pártjával tárgyal. A három pártelnököt kérdeztük a célokról, a bizalomról, vagy annak hiányáról. 

Ahogy arról hírt adtunk, Sólymos László, a Most-Híd elnöke a napokban egyeztetett az ugyancsak parlamenten kívüli Dobrá voľba elnökével, Tomáš Druckerrel. Drucker a TASR híre szerint a szociális hálón úgy fogalmazott, rákérdezett, hogy áll az alakulóban lévő egységes magyar párt.

Ha mégsem jönne össze, akkor el kellene gondolkodni egy észszerű együttműködésen"

- vélekedett a Dobrá voľba elnöke. 

Hogyan lesz ebből magyar egység? Szembemegy a Híd az augusztus 20-i szándéknyilatkozattal? Megkerestük a három párt első emberét.

Sólymos: A Híd a magyar egységben érdekelt, de a megegyezés a partnereken is múlik 
Sólymos László
Fotó:  TASR

Sokan felkapták a fejüket, miután a Híd a Dobrá voľbával egyeztetett. Nem mond ez ellent annak, hogy a Híd is aláírta a három magyar párt egységesüléséről szóló szándéknyilatkozatot?

Nem, egyáltalán nem. Tomáš Druckerrel szakmai kérdésekről egyeztettünk. Mindketten azonosan látjuk az egészségügyben tornyosuló problémákat. A találkozón arról egyeztettünk, hogyan tudjuk közös fellépéssel felhívni a kormány figyelmét a problémákra.

A sajtóban megjelentek szerint a találkozón Tomáš Drucker arra is rákérdezett, mi lesz, ha eredménytelenül végződnek a magyar egységről szóló tárgyalások. Szerinte ebben az esetben „ésszerű együttműködésre” van szükség a Híd és a Dobrá voľbá között. Ön is így gondolja?

A Híd számára elsődleges a magyar egység megteremtése. Azt szeretnénk, hogy ez mielőbb megvalósuljon, 

de a megegyezés a partnereken is múlik. Ugyanakkor a Híd számára természetes, hogy párbeszédre törekszik a szlovák pártokkal.

Megjegyzem, láthatóan az MKP is ebben érdekelt, hiszen a párt alelnöke, Berényi József a szlovák kormányfő tanácsadója.

Gondolom, egyetért azzal, hogy a magyar pártok egységesülésének előfeltétele a kölcsönös bizalom. A Druckerrel folytatott tárgyalás előtt tájékoztatták a partnereiket?

Erre nem volt szükség.

Tomáš Drucker megkeresésére konkrét témákban egyeztettünk, de újra hangsúlyozom, ez nem érinti a magyar egység megteremtése iránti elkötelezettségünket.

Az előbb megjegyezte, a megegyezés a partnereken is múlik. Elégedetlen a tárgyalások elhúzódása miatt?

Nem így fogalmaznék. A Híd abban érdekelt, hogy a három párt minél előbb megegyezzen.

Forró: A tárgyalások sikeréhez bizalomra van szükség
forro-07.jpg
Fotó:  Lamos Csaba

Meglepte, hogy a Híd Tomáš Drucker pártjával egyeztetett?

Nagyon meglepett, hiszen a sajtóból értesültem róla.

Értetlenül fogadtam a tárgyalások hírét.

Az MKP-t ezek szerint kész tények elé állították. Nincs szó bizalomvesztésről?

Mindig a célt kell nézni, ez esetben a felvidéki magyarság megmaradását. Ennek egyik eszköze pedig az egység megteremtése. Ugyanakkor ehhez

az egységhez csak akkor jutunk el, ha nemcsak az MKP, de a partnerei, így a Híd is, saját felelőssége tudatában áll a kérdéshez.

A tárgyalópartnereinknek is tisztában kell lennie azzal, hogy ez kölcsönös bizalom nélkül nem fog menni.

Hogyan lesz ebből mégis egység? A választókat nem tántorítják el még jobban ezek a lépések?

Minden olyan cselekedet, ami bizonytalanságot szül, veszély lehet az egységre nézve. Látható, az MKP felelősségének teljes tudatában cselekszik, mi meg akarunk egyezni a Híd politikusaival is. Bízom benne, hogy az ő részükről is ez az igyekezet.

Ha mégsem, és ők nem fognak akarni megegyezni velünk, számunkra továbbra is fontos, hogy mindazokkal megegyezzünk, akiknek a felvidéki magyarság megmaradása és gyarapodása, valamint az általunk lakott régió fejlődése a célja.

Ebbe pedig beletartoznak a Híd választói is.

Összefogás: Az adott szó mindenkit kötelez
Mózes szabolcs
Fotó:  TASR

Mint megtudtuk, Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke ugyancsak a sajtóból értesült, hogy a Híd a Dobrá voľbával tárgyal az együttműködésről. Mózes megkeresésünkre hangsúlyozta,

augusztus 20-án közös nyilatkozatot írtunk alá arról, hogy egységes magyar pártot hozunk létre, az adott szó pedig mindenkit kötelez. Az egységnek nincs alternatívája, ez mindenkire igaz". 

A politikus hozzátette, "a Híd akkori vezetése tavaly ősszel is titkos tárgyalásokat folytatott Druckerékkel, miközben hivatalosan zajlottak az ötpárti magyar egyeztetések.

A magyar választók és mi sem vagyunk vevők egy újabb pávatáncra, őszinte szándékra és tettekre van szükség". 

Mózes szerint "nyugtalanító, hogy a Híd pont azzal a Drucker-féle párttal tárgyalt, amelyről mindenki tudja, hogy a Smer mögött álló oligarchák pótprojektje volt a választások előtt, és eddigi ténykedésével ezt támasztotta alá. Az Összefogás szerint a Dobrá voľba, amíg nem bizonyítja, hogy nem a volt kormányerők mögött állók politikai menedéke, nem lehet az egységes magyar párt partnere". 

Az Összefogás célja a magyar egység létrehozása, ezzel a céllal folytatjuk a megkezdett tárgyalásokat"

- emelte ki Mózes Szabolcs.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.