A gyermekorvosi készültségek megőrzéséről tárgyal a ZMOS
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) szeretné elérni, hogy a minisztérium módosítsa a gyermekorvosi készültségek számának csökkentéséről szóló rendeletet.

Szeretne minél több készültséget megmenteni és működtetni, elérhető távolságban minél több szülő számára. Jozef Božik, a ZMOS elnöke ennek érdekében találkozott Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszterrel, továbbá gyermekorvosokkal tárgyal a társulás az egyes régiókban – tájékoztatta a TASR-t a ZMOS.
– tette hozzá a ZMOS.
Több településen tárgyalnak a polgármesterek a gyermekorvosokkal, a megbeszélések eredményeinek összegzése után Božik és a ZMOS egészségügyi bizottságának tagjai ismét találkoznak a minisztérium képviselőivel.
A gyermekorvosi készültségek számát három fázisban csökkentené a minisztérium, az első körben hat szűnt meg, melyeknek nem volt működtetője. 2124 júliusától még tíz, novembertől pedig további öt szűnik meg a terv szerint.