A gazdasági tárca támogatja a hulladék energetikai hasznosítását
A Gazdasági Minisztérium hosszú távon támogatja a hulladék energetikai hasznosítását, vagyis az elektromos áram és fűtőenergia hulladékból való előállítását.

Támogatását a zöldtárca hatáskörébe tartozó, hulladékgazdálkodással kapcsolatos törvények és stratégiai dokumentumok észrevételezése kapcsán fejezte ki. Ezt a minisztérium sajtóosztálya közölte a TASR-rel.
– állapította meg a minisztérium.
Egyúttal arra emlékeztetett, hogy
a kommunális és ipari hulladék biológiailag lebomló része az érvényben lévő törvények szerint biomasszának számít.
Ennek pedig, mint megújuló energiaforrásnak, joga van a támogatásra. A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében támogatást lehet igényelni új biomassza-feldolgozó építésére.
Radovan Kazda (SaS) parlamenti képviselő a TASR-nek elmondta:
a hulladék energetikai felhasználásával foglalkozó létesítmények (ZEVO) segítségével elektromos áramot és a meleget lehetne termelni saját nyersanyagokból, vagyis hulladékból.
Ez egyértelműen a fűtés árának a csökkenéséhez vezetne, legalábbis azon lakosok esetében, akik rá vannak kapcsolódva a központi fűtőrendszerre.
A Környezetvédelmi Minisztérium állítja, hogy tudatában van az energetikai válságnak, ezért olyan hulladékhasznosítási módokat próbál támogatni, amelyeknek köszönhetően Szlovákiának kevésbé kell függenie a külföldről behozott energiaforrásoktól.