A civilizáció megtagadása
Mélyen elgondolkodtató s eléggé elszomorító cikket írt a minap Frank Füredi. A neves jobboldali gondolkodó, író, a Kenti Egyetem nyugalmazott szociológiaprofesszora írását a Magyar Nemzet augusztus 19-ei száma közölte, stílszerűen augusztus 20-a előestéjén. Az írás ismertetése – töménysége és a szakzsargon által használt, kissé súlyos nyelvezete révén – bonyolult vállalkozás lenne, a szerző által felvetett téma azonban érdeklődésre tarthat számot olvasóink körében is.
Mi a civilizálatlanság? Megkérdőjelezni a legalapvetőbb identitásokat – fogalmazza meg a témát már a címben Füredi, akinek, egyszerűen fogalmazva, egész életműve a kultúrharc és korunk emberének identitásválsága körül forog. Aki ismeri korábbi munkáit, A félelem kultúrája, Paranoid szülői magatartás, s főleg a legutóbbit, amely 100 év identitásválság címmel jelent meg, annak nyilván nem ismeretlen a szerző világlátása. A jelzett cikk ugyanakkor egyfajta summázata, „kiskátéja” a szerző eddigi világképének. Mint egy felemelt ujj, amely figyelmeztet, hogyan halad civilizációnk a végromlás, a decivilizáció (a civilizáció leépülése) felé.
„Nem a woke a probléma – írja Füredi –, ez valami sokkal rosszabbnak a tünete. A decivilizáció felé vezető tendencia az, ami aggaszt bennünket. A civilizáció elvesztésének folyamata vagy állapota.”
Füredi Kenneth Clarkot idézi, aki a civilizációt az állandóság érzésével hozza összefüggésbe, és röviden így határozza meg:
De talán nem is kell ahhoz filozófusnak lenni, hogy ezt meg tudjuk ítélni. Gondoljunk csak például arra, mit válaszol Tamási Áron Ábele a „mi dolgunk a világon” kérdésre. Hogy valahol otthon legyünk benne. Számtalan író fogalmazta meg ezt a magyar irodalomban.
Ezzel szemben – mondja Füredi – a nyugati kultúra mélységesen jelen idejű szemléletet vall, és sem előre, sem hátra nem tekint. Az állandóság érzése átadta helyét az ellenkezőjének: a múlékonyságnak és az ideiglenességnek. Az emberek a történelem során mindig arról álmodtak, hogy valami olyasmit alkossanak, ami tartós és a jövőnek épül. Az állandóság érzése nélkül nehéz lett volna letelepedni, katedrálisokat és városokat építeni, tervezni a jövőt, reménykedni. Ezáltal nyert értelmet a létezés, a jelen és a múlt közti szerves kapcsolódással.
– állapítja meg Füredi. Vagyis a mindig újat akarás. Ami önmagában természetes igény, az új keresésével azonban nem szabadna megtagadni a múltat.
– állítja Füredi, megállapítva: „A decivilizáció megfosztja a közösségeket egy olyan hálótól, amelyen keresztül értelmet nyerhetnek szorult helyzetükben.” Egyszerűbben fogalmazva: kiszolgáltatottakká válnak.
Amit napjainkban látunk, a múlt eltörlésének görcsös szándéka (szobordöntögetés, a legpompásabb művészeti alkotások megkérdőjelezése és megtagadása, a múlt tetszés szerinti átfogalmazása) nem csupán a woke-szemlélet eredménye. Például a genderelmélet, a választható, megváltoztatható nemek erőltetése nem más, mint az isteni állandóság kétségbe vonása, mi több, megtagadása. Amikor a legalapvetőbb identitások – mint például a férfi és a nő közötti identitás – megkérdőjeleződnek, az állandóságnak azokat a pilléreit rombolják le, amelyek megkülönböztetnek bennünket az állatoktól. Amikor az ember és az állat közötti ősi különbséget vonják kétségbe, lassan már az is kérdéssé válik, mit jelent embernek lenni.
S elérkezünk arra a pontra, hogy ha valaki ellenszegül ennek a tobzódásnak, azt kikiáltják maradinak, a haladás és a korszellem ellenségének. Nem egy példa van rá, hogy a „civilizált” Európában üldözik a keresztényeket, s itt nemcsak az újjáéledt és egyre terjedő antiszemitizmusra gondolunk. Utcán imádkozó nőt, a Bibliából idéző képviselőt citálnak bíróság elé.
Vagyis az a szomorú látlelet, amiről Füredi értekezik, beláthatatlan következményekkel fog járni. A múlttalan, istentelen, a perc szabadáréját piedesztálra emelő társadalom lassan elhülyül, értékítélete köddé válik, kapaszkodói eltűnnek. A civilizáció alapjait megtagadó ember az információk özönében élve azt hiszi, fejlődik, egyre tájékozottabb és okosabb lesz, miközben csak a manipulálhatósága növekszik exponenciálisan.
Talán azoknak lesz igazuk, akik az ideológiák alkonyával egy új feudalizmus rémképét vizionálják? Vagy már abban élünk, csak nem tudatosítjuk? Hogy meddig „fejlődhet” a civilizációja ellen forduló, a nyugati kultúrkörben élő ember, a jövő nagy kérdése. Ennél is nagyobb, hogy van-e visszaút?
A költő Márai Sándor egyértelműen figyelmeztetett ennek a világnak az eljövetelére: „Olyan világ jön, / amikor mindenki gyanús, aki szép. / És aki tehetséges. / És akinek jelleme van… // A szépség inzultus lesz. / A tehetség provokáció. / És a jellem merénylet! // Mert most ők jönnek. / A rútak. / A tehetségtelenek. / A jellemtelenek. // És leöntik vitriollal a szépet. / Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. / Szíven döfik azt, akinek jelleme van.”
