A belga ügyészség nem emel vádat az őrizetbe vétele után elhunyt szlovák állampolgár ügyében érintett rendőrök ellen
A belga ügyészség úgy döntött, hogy nem emel vádat azok ellen a rendőrök ellen, akik érintettek voltak az őrizetbe vétele után nem sokkal elhunyt Josef Chovanec szlovák állampolgár őrizetbe vételében és fogva tartásában - írta kedden a The BrusselsTimes című napilap.
Jozef Chovanec, aki munkája miatt gyakran utazott Belgium és Szlovákia között, 2018. február 23-án szeretett volna Belgiumból a hazájába repülni, ám zavart viselkedése miatt a charleroi-i repülőtéren a rendőrök őrizetbe vették. Chovanec a zárkában is zavartan viselkedett, a falhoz verte a fejét, mire a rendőrök több mint negyedórán át térdeltek a hátán. A férfi ekkor elájult, majd kórházba szállítása után három nappal elhunyt.
Éles bírálatokat váltott ki, hogy a zárkájában készült egyik videófelvétel szerint a rendőri intézkedés közben egy belga rendőrnő nevetve náci karlendítést utánzott.
Az ügyészség most ismertetett álláspontja az, hogy a férfit őrizetbe vevő rendőrök nem voltak felelősek Chovanec haláláért. A bírósági szakértői jelentés szerint Chovanec a saját maga által okozott sérülésekbe halt bele, miután a fejét a falhoz verte. A férfi hozzátartozói és az általuk felkért szakértők - köztük egy neves belga igazságügyi orvosszakértő, Wim Van De Voorde - azonban ezt vitatják, és úgy vélik, hogy Chovanec halálát fulladás okozta.
A The Brussels Times szerint a vizsgálóbírónak kell döntenie, hogy az ügyben lefolytatnak-e további vizsgálatot.
A szlovák kormányzat korábban azzal vádolta a belga hatóságokat, hogy megpróbálták az ügyet eltussolni, és 2020 szeptemberében teljes körű és gyorsított eljárás lefolytatására szólította fel Belgiumot, továbbá arra kérte az Európai Bizottságot is, hogy ítélje el a brutális rendőri fellépést. A belga bel- és igazságügyi miniszterek 2021-es döntése alapján a hatóságok jelentős pénzbüntetést szabtak ki André Desenfants belga szövetségi rendőrfőnökre, az ország bűnüldöző hatóságainak második legmagasabb rangú vezetőjére, büntetését később két hónapos fizetéscsökkentésre mérsékelték.
Szlovákia azt javasolja, hogy a belga hatóságok folytassanak további vizsgálatokat Jozef Chovanec halála ügyében, tájékoztatott a hírre a szlovák külügyminisztérium kommunikációs osztálya. A minisztérium szerint nem véglegesek a belga ügyészség azon következtetései, hogy senki ellen nem javasolnak büntetőeljárást.
– jelentették ki hozzátéve, hogy kedvezőtlen döntés esetén fellebbezést lehet benyújtani.
„Szlovákia nyomatékosan követeli az ügy alapos kivizsgálását és az esetleges felelősségre vonást” – hangsúlyozta a külügyminisztérium hozzátéve, hogy továbbra is intenzíven érintett az ügyben.