2020. április 1., 13:24

A Basternák-gyilkosság ügyének főtárgyalásán a vádlottak tagadnak

Szerdán megkezdődött a Basternák László, Ógyalla  egykori polgármestere meggyilkolása ügyében zajló főtárgyalás a Besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS). A gyilkosságot 2010-ben követték el, a vád szerint Roman O. rendelte meg, Alena Zs. és Vladimír M. közvetített.

Fotó: TASR

A tárgyalás a jelenlegi járványhelyzet miatt szigorú egészségügyi intézkedések mellett zajlik, a tárgyalás a három vádlott meghallgatásával kezdődött, mindhárman ártatlannak vallották magukat.

Vladimír M. nem tesz vallomást. Az első napon Roman O.-t. és Alena Zs.-t hallgatja meg a szenátus.

A vizsgálati fogságban lévő Roman O. ügyvédje azt mondta, ügyfele tagadja, hogy bármilyen módon részt vett volna a bűncselekményben. Az ügyvéd szerint az előzetes eljárás során nem találtak erre utaló közvetlen bizonyítékokat.

A Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyében is vádolt Alena Zs. védője is megalapozatlannak tartja a vádiratot. A vádlott szintén tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, ellene sincs közvetlen bizonyíték. Az ügyvédje szerint a vád kizárólag két, úgynevezett koronatanú vallomására épül.

Vlagyimir M. jelenleg más bűncselekmények miatt börtönbüntetését tölti. Az ő ügyvédje is azt állítja, hogy a vádiratot kizárólag a tanúvallomások alapján állították össze.

Basternák Lászlót 2010. július 9-én este gyilkolták meg a háza előtt. Štefan Kaluz (a Sýkora-klán tagja - a TASR megjegyzése) lőtte le. Alena Zs. állítólag Basternák ellenjelöltjének segített az önkormányzati választási kampányban. Kaluzt jogerősen 25 év börtönre ítélték. A többi három vádlott 25-től életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.