2021. május 12., 15:18

333 euró a családoknak, de nem mindenkinek

Eduard Heger miniszterelnök arról tájékoztatott szerdán, hogy az állam több mint 45 ezer gyermeket nevelő rászoruló családnak juttat majd 333 eurós egyszeri anyagi támogatást.

heger
Fotó: TASR

A támogatás első fordulójában azon családok kapják meg az összeget, akik anyagi szükséghelyzetben vannak. Ősszel Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint azoknak is jutna az állami segítségből, akik a létminimum 1,5-szerese és kétszerese alatti összegből élnek.

Mindezen családok száma már több százezerre tehető, s a támogatás kifizetéséhez törvénymódosításra is szükség lesz, éppen ezért az érintett családok majd szeptemberben vagy októberben kaphatják az anyagi segítséget, ha a koalíciós megállapodás majd a parlamentben is támogatást kap.

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke rámutatott: a Sme rodina mozgalom a nemrég véget ért koalíciós válság idején is indítványozta a többgyermekes családoknak szánt egyszeri támogatás bevezetését. Hozzátette: a leginkább rászoruló családok nyárig megkapják a pénzt. Az ellenzék hasonló indítványa értelmében minden gyermek után 300 eurós segély járna. Kollár ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ha ez utóbbit fogadták volna el, neki több mint 3000 euró járna, amire nincs szüksége, mert magas a fizetése és vállalkozik is. "Ezért úgy alakítottuk a támogatási rendszert, hogy a leginkább érintettek, a legszegényebbek, a leginkább rászorulók jussanak segélyhez" - magyarázta a házelnök.

Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter elmondása szerint nyárig 45 693 gyermek után fogják kifizetni a 333 eurós juttatást. A támogatottak az anyagi szükséghelyzetben lévő családok lesznek. A gyors intézkedéshez elegendő lesz egy kormányrendeletet elfogadni. Szeptemberben vagy októberben gyermekek további két csoportja részesülhet támogatásban - összesen 350 923 főről van szó -, ehhez azonban már törvényt kell módosítani, ezért csak később kerülhet sor a segély kiutalására.

Anna Zemanová, az SaS-frakció elnöke értékelte, hogy a koalíció még azelőtt közös nevezőre jutott, hogy a parlament szavazott volna az ellenzéki javaslatról.  

A parlamenten kívüli Hlas-SD párt szerint a koalíció a saját megoldási javaslatával kigúnyolta a szlovák családokat. Úgy véli, az új javaslat összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint az ellenzéki. "Míg a Hlas-SD indítványa minden gyermek támogatásáról szólt, a kormányjavaslat csupán az anyagi szükséghelyzetben lévő családokat érinti, vagyis a segítség egymillió helyett csak mintegy 45 000 gyermekhez jut el" - olvasható a párt állásfoglalásában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.