2021: új kezdet, régi kérdőjelek
A 2021-es évet is a koronavírus-járvány határozta meg, de eközben gyors fordulatszámon pörgött a közélet. Új kormányt, régi-új ellenzéki kihívót és régóta várt felvidéki politikai egységet hozott az esztendő.
A lassan búcsúzó óesztendőben a mindennapjainkra továbbra is a pandémia nyomta rá a bélyegét. A 2021-es évben két súlyos járványhullám érte el Szlovákiát: különösen kritikus volt a helyzet az év első hónapjaiban. Februárban, miután állandósult a nyomás a kórházakon, egyre közelebb került a lehetőség, hogy a járvány súlya alatt összeomlik az általános egészségügyi szakellátás. Szlovákia külföldi segítség bevonására kényszerült. A járványkezelés csődje, az egészségügy közelgő összeomlása, a Matovič-kabinet tevékenységéről állított ki szomorú bizonyítványt, a bírálatok kereszttüzébe állítva a szaktárca akkori vezetőjét, Marek Krajčít.
Igor Matovič kormányfő megpróbált előre menekülni, hogy felgyorsítsa a csigaléptekkel induló oltási kampányt, a koalíciós partnerei háta mögött állapodott meg vakcinaszállításról az orosz féllel. 2021 első felének nagy tanulsága volt, milyen mélységig szőtték át a vakcinagyártók versenyét a geopolitikai érdekek. Az Európai Gyógyszerügynökség által a mai napig nem engedélyezett orosz SzputnyikV vakcinák beszerzéséből Igor Matovičra utóbb végzetes kormányválság robbant ki Szlovákiában. Az SaS és a Za ľudí határozottan ellenezték az orosz oltóanyagok beszerzését, az elhúzódó kormányválság végül a sorozatos taktikai hibákat elkövető Matovič miniszterelnöki székébe került.
Matovič egyéves kormányfői működésének mérlegéről leginkább a ki nem használt lehetőségek tanúskodnak.
Az OĽaNO első embere 2020-as földindulásszerű győzelmével esélyt kapott arra, hogy egyesítse a bukott baloldallal szembeni, rendkívül heterogén és politikailag is szétforgácsolt erőteret. Akik azonban a jobboldal egységesítését várták tőle, leginkább abban tévedtek, hogy Matovičot nem zárták be eleve a hangoskodó ellenzéki vezető karakterébe, alkalmasnak gondolva őt a napi politika uralásán túl a stratégialkotásra is. Matovič azonban a kormányfői székben is az ellenzékben még jól kamatozó protesztpárti pózban ragadt, ami alkalmatlanná tette őt az integráló szerepre.
A Matovič-kormány ugyanakkor a legemlékezetesebb választási ígéretében, a korrupcióellenes fellépésben, komoly eredményeket tudott felmutatni. Ha néhány ponton ellentmondásosan is, de mégis a szakma évtizedes várakozásainak megfelelve fogadta el a kabinet az igazságügyi reformot. A kapkodó, gyakran következetlen járványkezelés azonban a közvélemény szemében felülírta, s hamar elfeledtette a Matovič-kabinet eredményeit.
A tavaszi kormányválság Eduard Heger miniszterelnöki kinevezésével ért véget – Heger és Matovič tulajdonképpen helyet cseréltek, hiszen az OĽaNO elnöke pénzügyminiszterként folytatta a Heger-kabinetben.
Eduard Heger, ahogy pénzügyminiszterként, úgy a kormányfői székben is a konfliktusok helyett a mindenki számára elfogadható megoldásokat kereste, átmenetileg helyreállítva a válságot éppen csak túlélő négyes koalíció egységét. Az új kormányfő azonban hiába konszolidálta a koalíciós viszonyokat, az első hónapokban Matovič árnyékában maradva nem tudott valódi erőtényezővé válni, ami a menetrendszerűen érkező újabb koalíciós válságok alkalmával élesen megmutatkozott.
Az április eleji kormányváltást követően a koalíción belül enyhült az OĽaNO és az SaS konfliktusa, de a felmérések arról tanúskodtak, hogy mindkét párt rosszul jött ki az elhúzódó kormányválságból. A pártot szétfeszítő belső ellentétek miatt a Za ľudí a szétesés határára jutott, a Mária Kolíková igazságügyi miniszter körül csoportosuló pártellenzék, Remišovának hátat fordítva, átlépett az SaS frakciójába. Kolíkováék átlépése átrendezte a kormánypártok erőviszonyait, a Za ľudí kvázipárttá válásával már indokoltabb három és feles koalícióról beszélni.
Az év derekára az SaS a közvélemény-kutatásokban újra egyértelműen a legerősebb kormánypárttá vált, megközelítve a kormányválság előtt elért 15 százalékos támogatottságot. Az OĽaNO ellenben a felmérések tanúsága szerint tartósan tíz százalék alatt ragadt, a Za ľudí pedig minden valós esélyét elveszített a küszöb átlépésére. A Sme rodina támogatottságát a párt körüli botrányok sem tudták érdemben kikezdeni, Kollár pártját stabilan a parlamenti küszöb fölött mérik.
A nyári hónapokban azonban éppen a Kollár pártja körül sorjázó botrányok, a megszokott Matovič-Sulík párviadalok helyett, új töréspontokat hoztak felszínre a koalícióban.
Láthatóvá vált, hogy a Sme rodinával való közös kormányzás egyre nehezebben tartható hitelvesztést okoz a korrupcióellenességet hirdető koalíciónak, de a parlamenti matematika miatt lényegében Kollár gatyamadzagján lóg a kormánytöbbség. Kollárék számára azonban figyelmeztető jel lehet, hogy a Sme rodina által elutasított egészségügyi reformot a koalíció pártjai decemberben nélkülük is átvitték a parlamenten.
Év végére szembetűnővé vált, hogy Igor Matovič továbbra sem engedné el Boris Kollár kezét, de a koalíció többi pártja, és a pénzügyminiszter egyes párttársai is legszívesebben már szabadulnának a Sme rodinától.
Ha óvatosan is, de Eduard Heger kormányfő egyértelművé tette, hogy a legközelebbi szövetségesének az SaS-t tartja, ebből adódóan leginkább a kormányfő politikai sikerének tudható be, hogy kulcsfontosságú szavazásokat fordított a maga javára a koalíció Kollár ellenében is. Láthatóvá vált az is, hogy míg Heger rendezett kapcsolatot tart fenn Zuzana Čaputovával, Matovič és legközelebbi politikai szövetségesei nem egyszer élesen bírálják az államfőt.
A 2021-es év az ellenzéki pártok erőviszonyait is átrendezte. Változatlanul a Peter Pellegrini vezette Hlas-SD áll a pártok népszerűségi listájának élén, év végére azonban a Hlas támogatottsága már tartósan húsz százalék alá szorult. Az idei esztendő nyertese a pártok versenyében egyértelműen a Smer-SD. A parlamenti ciklus lerövidítésére kezdeményezett népszavazás példája mutatja legjobban, hogy az ellenzéki szavazók számára kulcsfontosságú témákat nem a Hlas, hanem a Robert Fico vezette Smer tudta leghangsúlyosabban képviselni.
Abban, hogy Ficóék a felmérések tükrében előbb megszilárdították pozícióikat, majd felzárkóztak a Hlas-SD nyakára, az elkaszált referendum mellett a kormány által elkövetett járványkezelési hibák gátlástalanabb kihasználásának van kulcsszerepe.
Robert Fico 2021-ben valósággal újjáéledt, jóval aktívabbnak bizonyult a közélet porondján, mint az ellenzék üdvöskéjének szerepébe kényelmesedő Peter Pellegrini.
Igaz, még Ficóéknak is akad versenytársa a járványpopulizmusban, az oltáselleneseket leginkább megszólító, az ĽSNS romjain építkező Republika képében. Az elhúzódó járványhelyzettel szembesülő társadalom növekvő frusztrációját jól mutatja, hogy az őszi hónapokban már nem Ficóék, hanem éppen Mazurekék léptek előre legnagyobbat a pártok népszerűségi versenyében.
A fősodratú sajtó szimpátiáját leginkább magának tudó Progresszív Szlovákia továbbra sem tud elmozdulni az 5 és 10 százalék közötti tartományból, vagyis esélytelennek látszik arra, hogy egy következő kormány vezető ereje legyen.
A balliberálisok ezért legfeljebb Pellegrini hátán kapaszkodhatnak be a hatalomba, bár egy ilyen együttműködés nyílt felvállalása alighanem további egykori Smeres választókat taszítana el a Hlas-SD táborából.
Nem is beszélve arról, ha ehhez a vágykeltette gondolkodásban született liberális blokkhoz csatlakoznának Sulíkék is. A Matovič bukásához vezető kormányválság az SaS választóit is alaposan elbizonytalanította, ami rögtön megmutatkozott a párt támogatottságának látványos visszaesésében. Vagyis, bár lenne szándék a balliberálisok hatalomba húzására, a politikai realitások miatt Matovič sokkal inkább a saját démonaival harcol, amikor a Hlastól a PS-n át az SaS-ig tartó front felállását vizionálja.
Az előző években kiegyensúlyozottnak mondható szlovák-magyar államközi kapcsolatokat idén több konfliktus árnyalta be. Bár pusztán a földrajzi realitásokból is nyilvánvaló a két ország egymásra utaltsága, sajnálatos módon a szlovák diplomácia egy-egy lépése, reakciója helyenként a konfliktusokkal terhelt kilencvenes éveket idézte.
Ebbe a sorba illeszkedik a Kövér László magyar házelnök nyári somorjai látogatását követő barátságtalan reakció, vagy a szlovák diplomácia éles felháborodása amiatt, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Révkomáromban találkozott a felvidéki magyarság képviselőivel. A korábbi évektől eltérően konfliktushoz vezettek a szlovák kormány által mostohán kezelt déli és keleti régióknak szánt nemzetpolitikai támogatások éppúgy, mint a közép-szlovákiai energiaszolgáltató tervezett megvétele is.
A két ország történelmi léptékben is kiegyensúlyozottnak mondható kapcsolata nyilvánvalóan nem a magyar kormány hibájából árnyékolódott be,
a magyar nemzetpolitika céljai és irányai nem változtak a korábbi évekhez képest. A szlovák külügyi vagy éppen a gazdasági tárca nagyobb érzékenysége aligha választható el az európai politika törésvonalaitól. A jelek szerint a liberális SaS által irányított tárcák, a vakcinabeszerzéshez hasonlóan, a Magyarországgal folytatott kapcsolatokban is az általuk vallott geopolitikai szempontokat esetenként a közép-európai érdekek elé helyezik.
Elhúzódó egyesülési tárgyalásokat követően október első napjaiban Somorján tartották a Szövetség alakuló kongresszusát. Az egységes párt megalapítása tizenkét év megosztottságát zárta le, új fejezetet nyitva a felvidéki magyar politikában. A kongresszus küldöttei jóváhagyták a Szövetség alapszabályát és az elődpártok előzetes jelölése alapján megválasztották az egységes párt vezető tisztviselőit.
A Szövetség országos elnöke Forró Krisztián (MKP) lett, az Országos Tanácsot Sólymos László (Most-Híd) vezeti, a párt alelnökévé pedig Mózes Szabolcsot (Összefogás) választották. A küldöttek megválasztották a 18 tagú elnökség tagjait is, amelyben kilenc MKP-s, öt Most-Hidas és négy Összefogásos politikus kapott helyet. A három vezető tisztviselő mellett az elnökségbe automatikusan mandátumot nyertek a platformok első emberei: Berényi József (MKP), Rigó Konrád (Most-Híd) és Orosz Örs (Összefogás).
A Szövetség alapító nyilatkozata hangsúlyozza: a magyarok Szlovákiának „mindig a javára voltak, úgy gazdaságilag, mint politikailag”. Emlékeztetnek arra, „a magyar közösség nélkül nem lett volna sikeres az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás, amely Szlovákia 30 éves történetének legnagyobb sikere, nem ért volna véget 1998-ban a Mečiar-korszak”. Leszögezik, a magyar közösség a 21. században is „megérdemel egy olyan pártot, amely mindig támogatja a társadalom fejlődése érdekében szükséges és hasznos döntéseket, és a felvidéki magyarság jövője szempontjából is jelentős eredményt tud elérni”.
A Szövetség megalakulása óta eltelt hónapok is megerősítik, hogy parlamenten kívüli pártként, a szűkös mozgástér ellenére is élni kell a kínálkozó lehetőségekkel.
Erre jó példa, hogy a médiatörvény módosítása kapcsán a Szövetség a tárcaközi egyeztetés lehetőségét kihasználva elérte, hogy a kulturális tárca ígéretei szerint kézzelfoghatóan bővüljön a magyar nyelvű műsoridő a közszolgálati televízióban, illetve megnyílhat az út a korlátozás nélküli magyar nyelvű televíziós műsorszórás előtt is.
Ugyancsak a Szövetség közreműködésével sikerült elérni, hogy a parlament által elfogadott táblatörvény valóban bővítse a vizuális kétnyelvűség lehetőségeit, miután a módosítást beterjesztő Gyimesi György képviselő a magyar párt szakértőinek álláspontját figyelembe véve változtatott a javaslatán. A Szövetség helyi és országos politikusai a parlament által jóváhagyott kórházreform veszélyeire is felhívták a figyelmet, egyértelművé téve, hogy a dél- és kelet-szlovákiai régiók leszakadását csak tovább növeli a kormány javaslata.
A párt támogatottságát becslő felmérések egyelőre arról tanúskodnak, hogy az évtizedes megosztottság után a választók bizalmát nehéz visszaszerezni.
Nem kedvez a Szövetségnek az elhúzódó járványhelyzet sem, ami egyre nagyobb terheket ró a Dél-Szlovákiában élőkre is. Arra is utalnak jelek, hogy a párt egyesülési folyamata sem zárult le minden vonatkozásában az alapító kongresszussal. A következő hónapok minden bizonnyal sorsdöntőek lesznek, hiszen a Szövetségre a jövő évben már komoly kihívás vár: az egy időben rendezett helyhatósági és megyei választásokon kell helytállnia, megőrizve vagy tovább növelve az elődpártok súlyát a testületekben.
Megjelent a Magyar7 2021/51-52. számában.
