Zonc
A Kisalföldön, a Mátyusföld nyugati részén, a Vízközben, a Feketevíz-partján fekszik, teljesen egybeépült a tőle nyugatra fekvő Dunatoronnyal.
1943-ig önálló kisközség, azóta Zonctorony két kataszteri területének és településrészének egyike. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Szenci járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után a Galántai járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony vármegye, Galántai járás) és a magyar közigazgatásban egyesítették Dunatoronnyal. Területe (mely két, egymással össze nem függő részből - Zonc és Sóvető - áll) 2,55 km², a község területének 48 %-át alkotja, az elmúlt száz év során nem változott.
1921-ben 239, 1939-ben 305, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 2011-ben 551-en (a község lakosságának 56,1 %-a) éltek itt. Ugyanekkor 465-en éltek Zoncon, 86-an pedig Sóvetőn.
Zoncot IV. Béla király 1252-ben kelt adománylevele említi először "Zwnch" alakban. Pozsony várának uradalmához tartozott, 1524-től a gellei érseki szék része volt. Később újra a királyé, majd a Pálffy család birtoka lett. A 18. században még részben szlovák lakossága a 19. századra elmagyarosodott. 1943-ban Dunatoronnyal egyesítették Zonctorony néven.
Ld. Zonctorony