Tardoskedd

Tvrdošovce
község
magyar lakosság 1910
94%
5 050
magyar lakosság 2021
55%
2 858
Népesség: 5 153
Terület: 55,56 km²
Tszf. magasság: 119 m
Körzethívószám: +421 (0) 35
Irányítószám: 94110
Természeti tájbeosztás: Kisalföld, Mátyusföld, Érsekújvári-sík 1918 előtti vármegye, járás, rang: Nyitra vármegye Érsekújvári járás nagyközség

A község a Kisalföldön, az Érsekújvári-sík kistájon, a Tardoskeddi (Turányi)-patak partján fekszik, Érsekújvártól 15 km-re északnyugatra, Vágsellyétől 19 km-re délkeletre, a Pozsony-Budapest vasúti fővonal mentén (megállóhely). A 75-ös országos főút Vágsellye és Érsekújvár közti szakasza keresztülhalad a községen. Nyugatról Szelőce, délnyugatról Vágfarkasd, délkeletről Nagysurány, északkeletről Dögös, északról pedig Jattó községekkel határos.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. 1920-ig nagyközségként Nyitra vármegye Érsekújvári járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Érsekújvári járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Érsekújvári járás). Ebben az időszakban határközség volt, északkeleti határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. 1952-ben a korábban hozzá tartozó Alsójattót, Kisjattót és Kenderest önálló községgé alakították Jattó néven, területe ezzel 25,2 %-al (74,23 km²-ről 55,56 km²-re) csökkent.

Népesség

Tardoskedd a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A községnek 1910-ben 5353, 1921-ben 5815, 1939-ben 6504, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 1947-48-ban a kitelepítések és a lakosságcsere következtében megváltozott a község nemzetiségi képe, de a többséget továbbra is a magyar nemzetiségűek alkotják (2011-ben 62,3 %). 1991-2011 között minimális népességcsökkenés (1,6 %) és a felgyorsuló asszimiláció eredményeként a szlovák nemzetiségűek arányának 22,1 %-ról 31,9 %-ra növekedése figyelhető meg. A romák aránya 5,1 %. A népesség túlnyomó többsége (86,0 %) római katolikus vallású. Egyedüli lakott külterületén, Jánosmajoron (Jánošíkovo) 2011-ben 101 állandó lakos élt.

Történelem

A nyitrai várhoz tartozó királyi birtok volt egészen 1221-ig, amikor II. András király az ausztriai Heiligenkreuz cisztercita kolostorának adta. Ők a század végén elcserélték Pozsonyszőlősre az esztergomi érsekséggel, az érsekség pedig helyi nemesi családoknak adta bérbe. Lakói mezőgazdasággal foglalkoztak, középkori jómódját annak köszönhette a község, hogy a Budáról Csehországba vezető országút mentén feküdt. A török háborúk korában háromszor az oszmánok, egyszer pedig a császári hadak perzselték fel a falut, életben maradt lakói ezért kicsit távolabb, mocsaraktól védett helyre települtek át. A Faluhely nevű dűlő ennek az emlékét őrzi. A törökök később innen is elkergették őket, és ekkor épült fel a község a mai helyén. Csak Érsekújvár visszavétele (1685) után indulhatott újra fejlődésnek Tardoskedd is. Bocskai és Bethlen felkelései és hadjáratai ellenére, a falu mindvégig ellenállt a reformációnak, és katolikus maradt. A 17. században mezővárosi rangot kapott, ekkoriban épült temploma is. A Rákóczi-szabadságharc emlékét őrzi a Rákóczi-domb a rajta lévő emlékművel. A harcok Tardoskeddet is érintették, fontos kuruc katonai tábor volt itt. A háború után járványok tizedelték meg a lakosságot, ezért tótokat és német kézműveseket telepítettek ide a 18. században. Ekkoriban jelentősek voltak marhavásárai. A napóleoni háborúk nyomán tífuszjárvány tört ki, ekkor létesült az ispotály, amely még a 20. század elején is működött. Az 1848/49-es szabadságharc alatt az osztrákok rommá akarták lőni, de Büttner plébános könyörgése végül megmentette a falut. A háború leverése után Haynau magyar honvédtiszteket végeztetett ki itt. A 19. században fúrt artézi kutakkal oldották meg a vízhiányt. Az 1850-ben megnyitották a Pest-Buda és Bécs közti vasútvonalat, amelynek egyik állomása Tardoskedd volt. A századfordulón takarékpénztárat és hitelszövetkezetet tartottak fenn a helyi lakosok. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta a falut, a földreform után, a 20-as években sorozatos sztrájkokat tartottak a mezőgazdasági munkások. 1938. november 2-án a bécsi döntés visszaadta a falut Magyarországnak, majd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került. 1947-48-ban 400 családot deportáltak csehországi kényszermunkára, 170 módosabb családot pedig erőszakkal kitelepítettek Magyarországra. A helyükre Magyarországról és a Kiszuca vidékéről érkeztek szlovák telepesek, ezzel megbontva a falu korábban egységes nemzetiségi képét. 1963-ban árvíz sújtotta a községet. 1952-ben az árvíz okozott károkat. Az 1960-es években iskola és kultúrház, a 70-es évek végére egészségügyi intézet épült. 1993 óta Szlovákia része. Az erőszakos áttelepítések és a magyarok asszimilációja következtében, a szlovákok aránya mára csaknem eléri az egyharmadot.

Mai jelentősége

A községben magyar és szlovák alapiskola, valamint könyvtár található. A 17. század közepén emelt reneszánsz kastélyát a 18. század közepén barokkosították; késő barokk római katolikus (Szt. István-) temploma 1764-ben épült, a kuruc harcokat idéző barokk Rákóczi-emlékművet 1706-ban emelték. Határában több honfoglalás kori magyar temetőt tártak fel. A község régi vasutas hagyományait szabadtéri vasúti múzeum mutatja be.