Pozsonyivánka

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld és a Vízköz nyugati peremén fekszik, Pozsonytól 15 km-re északkeletre, Szenctől 12 km-re nyugatra, a Kis-Kárpátok lábánál, a Fehérvíz és a Súri-csatorna mentén. Áthalad rajta a 61-es főút Pozsonyt Szenccel összekötő szakasza, valamint a Pozsony-Budapest nemzetközi vasútvonal (állomás). Elődközségei, Papfa és Pozsonyivánka teljesen egybeépültek. Mellékutak kötik össze Tőkésiszigettel (3 km), Cseklésszel (5 km), valamint a Horvátgurabhoz tartozó Feketevízzel (5 km). Kataszterének északi csücskét érinti a D1-es (Pozsony-Zsolna) autópálya. Nyugati határába átnyúlik az 1948-51 között épült pozsonyi repülőtér kifutópályája. Délkeleten a Kis-Dunáig terjed a katasztere (Szigeti második dűlő).

A Pozsonyi kerülethez és a Szenci járáshoz tartozó község. 1932-ben alakult Papfa és Pozsonyivánka egyesítésével. Elődközségei kisközségként 1920-ig Pozsony vármegye Pozsonyi járásához tartoztak, Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Pozsonyi, majd 1960-1996 között a Pozsony-környéki járáshoz tartozott. 1938-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták. 1976-1990 között hozzá tartozott Tőkésisziget. A község két kataszteri területre és településrészre oszlik: Pozsonyivánka (7,81 km²) és Papfa (6,45 km²), melyek területe nem változott az elmúlt száz év során.

Elődközségeinek 1910-ben 1507, 1921-ben 1756 lakosuk volt, az elkövetkező 70 év során népessége megháromszorozódott. A Pozsonyból történő kitelepülés miatt 2001-2011 között felgyorsult a népesség növekedése (az 1991-2001 közötti 5,8 %-os gyarapodás 18,3 %-ra ugrott). Elődközségei lakosságának 1910-ben még több mint egynegyede magyar nemzetiségűnek vallotta magát (27,3 %), 1921-ben már csak 7,2 %, napjainkra pedig Pozsonyivánka lakossága csaknem kizárólag szlovák nemzetiségű. Viszonylag magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (10,7%). 1910-ben még német kisebbség is élt itt. A lakosság többsége (52,7 %) római katolikus vallású, a reformátusok aránya 3,5 %. 2011-ben Pozsonyivánka településrészen élt a lakosság 40,7 %-a (2404 fő), Papfán pedig 59,3 %-a (3497 fő).

Pozsonyivánkát 1209-ben II. András király adománylevelében "Iwand" néven említik először, melyben Szentgyörgyöt, Ivándot, Cseklészt és Éberhárdot a bolgárok elleni harcokban tett szolgálataiért a Hont-Pázmány nembeli Tamásnak adja. Mai településrésze, Papfalva kezdetben a pozsonyi prépostsághoz és káptalanhoz tartozott. 1290-ben "Popfolva" néven említik. A két települést 1932-ben egyesítették. Pozsonyivánka az 1324-es tizedjegyzékben "Terra Iwan" alakban tűnik fel, ekkor már állt temploma és plébániája is. Egykor a Szentgyörgyi grófok birtoka volt. A 16. században Serédy Gáspár lett a birtokosa, majd Amadé Lénárt, Maholányi Tamás özvegye és Jeszenák János a birtokosai. Amadé Lénárt 1640-ben vadászkastélyt építtetett ide, melyet később rokokó stílusban építettek át. A falu északi részén levő erdős területből szép barokk kastélyparkot építettek. A 18. század közepén az ivánkai uradalmat Grassalkovich Antal vásárolta meg, aki a kastély mellé több gazdasági épületet is emeltetett. Ekkor épült fel az egyházi iskola is, amely egészen 1928-ig, az új iskola felépültéig működött. Grassalkovich fia, II. Antal idején fellendült a társasági élet a kastélyban. Ekkor épült fel a muzsikaház is. A Grassalkovichok 1841-ig voltak az uradalom birtokosai, 1842-ben Obrenovics Mihály szerb herceg vásárolta meg, aki 1858-ig volt a birtokosa. 1856-ban nagy tűzvész pusztított a településen, melyben a templom is súlyosan megrongálódott, tornyát újjá kellett építeni. Obrenovics Mihály halála után az ivánkai uradalmat a Kéthelyi Hunyadi család szerezte meg; a tulajdonos felesége, Júlia Erzsébet királyné udvarhölgye volt. A grófnő gazdag adományokkal látta el a templomot is. 1916-ban bekövetkezett halála után fia lett a birtokos, majd 1943-ban a jezsuiták vásárolták meg. Pozsonyivánkát és Papfát 1932-ben egyesítették.

A községben szlovák alapiskola és szakközépiskola található, itt működik a Szlovák Tudományos Akadémia biokémiai kutatóintézete. A Grassalkovich-, majd Hunyady-kastély a 18. század második felében rokokó stílusban épült, a 19–20. század fordulóján neogótikus stílusban alakították át. Barokk stílusú római katolikus (Keresztelő Szt. János-) templomát 1770–72 között emelték.