Bátorfalu

A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájon fekszik, a Csábi-patak partján, Balassagyarmattól 9 km-re északra, Csábtól 7 km-re délre, a Csábot Tótgyarmattal (6 km) összekötő mellékút mentén, Lukanénye déli szomszédságában. Határa dombos, részben mezőgazdaságilag művelt, részben erdővel (a községterület mintegy 1/3-a) borított terület. Délről Apátújfalu, nyugatról rövid szakaszon Terbegec, északról Lukanénye, északkeletről Mikszáthfalva, délkeletről pedig Erdőmeg községekkel határos. Északkeleti és délkeleti határa Hont és Nógrád megyék történelmi határát alkotja.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). Területe (5,94 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

Bátorfalu a szlovák-magyar néprajzi kontakzónában fekvő, kettős identitású lakossággal rendelkező község. Ezt jól mutatják a népszámlálási adatok, míg 1880-ban magyar többség mellett a lakosság több mint egyharmada szlováknak vallotta magát, 1910-ben már csak 5,7 %-a, a Csehszlovákiához csatolás után azonban ez az arány 39,9 %-ra ugrott (1921-ben), 1930-ra pedig már a lakosság többsége szlováknak vallotta magát. 1910-ben 331, 1921-ben 313, 1938-ban pedig 334 lakosa volt, 1991-2011 között 10 %-os népességcsökkenés figyelhető meg (402 főről 362-re). A lakosság túlnyomó többsége ma már szlovák nemzetiségű (81,2 %), a magyarok aránya 1991-2011 között 24,9 %-ról 16,3%-ra csökkent. A lakosság túlnyomó többsége (87 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 5,5 % (1921-ben még 27,2 %).

1277-ben említik először. 1413-ban Batorfalwa alakban említik. Nevét egykori birtokosáról kapta, a falu ugyanis a nényei Batur birtokán keletkezett. A 15. században a Csehy- és a Kenderesi-családé, majd a 18. században a Kubinyiak és a Koháryak birtoka, a 19. században többek közt a Tihanyi és Egry családok a falu birtokosai. Ebben az időben a Tihanyi, a Buócz, a Blahovics, a Nándory és Tornyos családoknak álltak nemesi úrilakai a községben. 1715-ben 6 háztartása volt. 1828-ban 54 házában 320 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A 19. század végén még evangélikus többségű település volt, állami iskolájának 1885-ben történő megnyitása után szlovák lakossága egyre inkább magyarrá vált, ez a folyamat 1920 után megszakadt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. 1938 és 1945 között Magyarországhoz tartozott.

A községben szlovák nevelési nyelvű óvoda működik. Szent Teréznek szentelt római katolikus temploma 1926-ban épült szecessziós stílusban, az evangélikus templom 1903-ban épült.