PODCAST: Iván Tamás: A vállalkozások tavasszal felélték a tartalékaikat, most nagy a baj - VIDEÓ

2020. október 17., 13:55

A koronavírus második hulláma javában tombol, ami nemcsak az egészségünket veszélyezteti, hanem az élet minden szegmensére rányomja a bélyegét, a gazdaság is több sebből vérzik.   

Az október 15-től érvénybe lépő korlátozások ismét sebeket ejtenek a vállalkozásokon. Csak a vendéglátóipar területén több mint ezer vállalkozás szűnt meg ebben az évben. Stúdiónk vendége volt Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke, akiben szintén sok a kérdés a nemrég bejelentett intézkedéseket illetően. 

Szavaival élve :

A különféle szigorításoknak és a bizonytalanságnak köszönhetően a hazai vállalkozói szektor nem tud tervezni, fejlődni, forgalma pedig jócskán elmarad a múlt évekhez képest. Sajnos a koronavírus hatására sok vállalkozás nagyon nehéz helyzetbe került.

Éppen ezért próbálják felhívni a figyelmet a vállalkozói szektor megtartásának és támogatásának a fontosságára. Szeresd a hazait, válaszd a hazait! elnevezésű kampányuk a tudatos vásárlást népszerűsíti, azaz, hogy a polcról hazai terméket, élelmiszert tegyünk a kosárba. Ha mindannyian így cselekszünk, annak meglesz az eredménye. 

Elmondta még, aggodalomra adhat okot az is, hogy a vállalkozások az első hullám idején felélték tartalékaikat, amikből a második hullámra nem maradt. 

Hallgassa velünk a beszélgetést! 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.