A Gelem, gelem kezdetű cigány himnusz dallamai után a Romane Jile Polgári Társulás képviseletében Babindák Ernő a 2005-ben felállított kopjafánál köszöntötte a megjelenteket. Egy egykori táborlakó visszaemlékezéseit felidézve elevenítette fel az 1944. augusztus 2-án történt borzalmakat, amikor egyetlen éjszaka alatt három-négyezer romát megölve felszámolták az auschwitzi cigány tábort. Az európai cigányság éppen ezért ezen a napon emlékezik a roma holokausztra, vagyis a porajmosra:
Az egyik éjjel a férfiak tábora több ezer ember kiabálására ébredt. Amint kiléptünk a barakkokból, láttuk, mi történt. A cigányok táborát fényszórók világították meg, a cigány férfiakat, nőket és gyerekeket az SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. A szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt.”
A tragikus eseményekhez vezető út fontos állomása volt a Robert Ritter vezette Fajhigiéniai és Népességbiológiai Kutatóegység 1936-os megalapítása. Ennek feladata a „cigánykérdés” alaposabb tanulmányozása és egy cigánytörvény megalkotása volt. „Kutatásunk további eredményei arra engednek következtetni, hogy a cigányság etnológiai szempontból teljesen primitív eredetű nép, melynek tagjai szellemi visszamaradottságuk következtében képtelenek az igazi társadalmi beilleszkedésre. A cigánykérdést csak úgy oldhatjuk meg, ha az aszociális és semmirekellő »kevert vérű« cigányok zömét nagy munkatáborokba gyűjtjük, ahol munkára fogjuk őket, valamint egyszer és mindenkorra véget vetünk e »kevert vérű« népcsoport további szaporodásának” – olvasható Robert Ritter egyik jelentésében. Az általa irányított szervezet munkatársai állapították meg, hogy a cigányság nagy része veszélyt jelent a német faj tisztaságára, és eliminálni kell őket.
A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján, minden évben augusztus 2-án emlékeznek meg a második világháború elhurcolt és elpusztított cigány áldozatairól. Nem volt ez másképpen augusztus első keddjén Csatán sem. Az emlékezők a koszorúzás, a virágok elhelyezése és a gyertyagyújtás után a Cigány Ház udvarából a helyi kultúrházba sétáltak át, ahol előadással, dicsőítő énekekkel és bizonyságtételekkel színesített zenés imadélutánt tartottak, a Zselíz-Sárói Református Társegyházközség lelkészeinek, Révész Csillának és Révész Tibornak a közreműködésével.
Gyakran elgondolkodom azon, hogy a cigányságnak volt-e egyáltalán tavasza? Sajnos, mindig arra jutok, hogy mindig csak ősze és borongós, zimankós tele volt. Mikor lesz már nekünk is tavaszunk?”
– tette fel a költői kérdést a polgári társulás vezetője, id. Babindák István, majd bizakodóan előre tekintett:
Én még mindig reménykedek, s hiszek abban, hogy a cigány fiatalság a tanulás felé fogja fordítani a fejét, a nem cigányság pedig megérti a cigány népet. Ez az álmom, ebben hiszek.”
A népszámlálás adatai szerint 1938-ban 26 265 roma élt Szlovákiában, de mivel sok cigány más nemzetiségűnek vallotta magát, ezért a valós szám valószínűleg sokkal nagyobb volt. 1941 áprilisától az aszociálisnak nyilvánított egyéneket munkatáborokba hurcolták el. Az első munkatáborok, ahová már cigányok is kerültek, a zólyomi járási Nagyócsa és a szenci járási Dunahidas községeinél voltak létrehozva. December folyamán innen még hazaengedték a fogvatartottakat. 1942-ben – a Varannói járásban levő Tapolyhanusfalva községben – hozták létre a cigányokat és az aszociális elemeket tömörítő munkatábort, amit a máriatölgyesi, az illavai, a nagyrőcei és a Trsztena mellett elterülő tábor kialakítása követett.
