2021. április 13., 19:31

A szerencse és a fifika is közrejátszott néha, hogy a kitelepítésre kiszemelt otthon maradhatott

A kitelepítés borzalmas tapasztalása volt a felvidéki magyarságnak. Az igazságtalanság sok helyen összekovácsolta a faluközösséget, akik ahogy tudták, segítették egymást.

Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: facebook

Szőgyénben az átlaghoz képest kevesebb családot sikerült kitelepíteni a tervezettnél az itt élő emberek összefogásának és leleményességének köszönhetően.

A deportálás végrehajtásával megbízott csendőröket és katonákat a lakosság úgy „elirányította”, hogy jó, ha órák múlva visszataláltak társaikhoz.

Apukámtól is kérdezték, merre lakik Varga András. Elmagyarázta nekik, menjenek a Malom sor végére, holott a kitelepítendő bent lakott a faluban és a katona már szinte ott állt a házuk előtt. Ha a lakosok időben felfedezték a község felé tartó járműveket, harangozni kezdtek.

Menekült, ki merre látott - rokonokhoz, erdőbe, szomszéd falvakba.

Zeman Rozi néniék felett ott állt a katona, várva, hogy az özvegyasszony összepakoljon és két lányával együtt és felkísérhesse őket a gyülekezőhelyre. Ekkor érkezett Mári, Rozi néni nővére, hogy segít nekik csomagolni. Jelekkel megbeszélték, hogy amíg ő tesz-vesz a szobában a katona éber szeme előtt, addig ők szökjenek el a kerten keresztül.

Nem mentek messzire, megbújtak a szomszéd pajtájában.

Amikor a katona észrevette az átverést, dúlt-fúlt, a nővért a parancsnokságig lökdöste. Megfenyegették, ha nem mondja meg hol vannak, őt viszik el helyettük, de Márinak helyén volt a szíve, Váltig állította őt is átverték, és végül elengedték.

Apukámnak, Kohút Ferencnek véletlenül Magyarországra és Csehországba is kiállították a papírját, így neki nem kellett bujdosnia. Szokott is ezen viccelődni,

„ő mindenhová megfelelt volna”. Amikor Csehországba vitték az embereket, mutatta, itt valami tévedés van, mert neki Magyarországra szól a papírja és fordítva. Meg is úszta az elhurcolást.

Haluska Dezső viszont ment. Összepakolt és Köbölkútra szállították, ott pedig bőröndöstől bevagonírozták. Amíg nem indult a vonat kiszállt, és ott csellengett a vagon körül.

Az őr nem fogott gyanút, bőröndjei már a vagonban, hadd szellőzködjék egy kicsit. Így esett, hogy a furfangos bácsi eloldalgott és hazaballagott. Hogy mi lett a téglával és dohánnyal degeszre tömött bőröndök sorsa örök rejtély marad.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.