2021. január 17., 12:13

Egy filmre kívánkozó hőstett, ahol felvidéki leventék is főszerepet játszottak

Mélységes mély a múltnak a kútja. Talán sosem látunk le a fenekére. Történelmünknek mind a mai napig számos homályos része van, amiről alig tudunk valamit. A magyar leventék sorsa, meghurcolása, a második világháború csatáiban való bevetése is ilyen. Weimper Zoltán Magyarországon élő helytörténeti kutató évek óta behatóan foglalkozik a Zámoly melletti csatával, ahol valóságos hőstettet hajtottak végre a leventék, akik között sok felvidéki származású volt.

Galéria
+4 kép a galériában
Búcsi leventék csoportképen

„A magyar királyi 2. páncélos hadosztályban szolgáltak ezek a fiatal leventék, akiket az idősebb és tapasztaltabb katonák óvtak-védtek, ahogy tudtak. Ám 1945. március 16-án, amikor beindult a nagy bécsi offenzíva, akkor az első vonalban voltak. És nem futamodtak meg, mint, ahogy a németek jelentették, akik akkor már mindent a magyarokra akartak fogni. Ezek a leventék egészséges nemzettudattal rendelkeztek és nem szolgálták a nyilas rendszert.”

Hőstettük az, hogy nem hagyták el állásukat, ahogy azt a németek írták. Az oroszok 19 600 gránátot lőttek ki a magyar állásokra egy óra alatt és négyszeres túlerővel kezdtek el támadni. Megfutamodásról tehát szó sem lehetett, egyszerűen meg sem lehetett mozdulni ilyen helyzetben. Az oroszok hatalmas túlerejükkel mindenkit elsöpörtek, de nem tudni, mi okból, egy kis erdőrészt, ahová behúzódott Dorner Dezső zászlóalja, nem vettek össztűz alá. Ezért ők, hidegvérüket megőrizve, képesek voltak visszalőni rájuk. Elszántan védekeztek, nem futamodtak meg”

– idézi fel a több mint 75 éves hadi eseményt a helytörténeti kutató.

Két résztvevővel, egykori felvidéki leventével 2010-ben sikerült is beszélnie. Egyikük Szigeti Béla volt, aki legfiatalabbként, alig 17 évesen áll a frontvonalban, a másik pedig bajtársa, Farkas János, aki akkor már 20 éves volt. Ő nagyon hűen leírta, hogy s mint történt azon a márciusi napon.

Farkas János és Szigeti Béla - búcsi leventék
Farkas János és Szigeti Béla

Ezután kezdett kutakodni és feltárni az eseményt. Kiderült, hogy a zámolyiak húsvétra visszatérhettek a településre, és ott találtak rengeteg német és magyar halott katonát, akiket nekik kellett eltemetniük, jobban mondva elföldelniük. A legtöbbről azt sem tudták, ki, mert az azonosítóikat eldobálták. Az emberek igyekeztek összeszedni mindent, amit találtak utánuk, és később megpróbálták írásban értesíteni a hozzátartozóikat. Összesen 32 ember személyes iratait – zsoldkönyveit, fényképeket, jegyzeteket, leveleket – találták meg, amelyek 2008-ban kerültek Weimper Zoltán kezébe a helyi önkormányzatnál.

„Egy nagyon érdekes levélre bukkantam, és ki is derítettem, ki az írója. A 2008-as év végén felvettem a kapcsolatot vele, egy magyar honvéddel, egy bizonyos Lászlóval, aki Kisidán (Kassa melletti település) írta ezt a levelet 1945 januárjában barátjának, Bélának. Ebben szerepel egy olyan mondat, amiért azonnal felkoncolták volna:

Ha elveszítenénk ezt a harcot, akkor kérjen a Jóisten ellenszolgáltatást mindazoktól, akik ezt az országot vágóhídra dobták.”

„Ám a levél, amit a szerzője eredetileg kézzel írt, de gépelve került elő, sosem érkezett meg a címzetthez. Kiderítettem, hogy a levelet a Nemzeti Számonkérés Szervezete, aminek a parancsnoka Radó Endre volt, fogta el és nyomozott a szerzője és címzettje után. Szerencsére abban a káoszban, ami a háború végét jellemezte, nem találtak meg egyikőjüket sem.”

A film, aminek a forgatókönyve és stábja már összeállt, tulajdonképpen erről a levélről, ennek a történetéről szólna. Ebben fontos szerepet játszanak a leventék is. Emléket szeretnénk állítani azoknak honvédeknek, akik hazafiként viselkedtek azon a bizonyos március 16-án”

– folytatja. Szerinte itt az ideje, hogy végre feldolgozzuk már ezt a történelmi szürkületet, és különválasszuk a honvédeket a nyilasoktól. És ideje tisztelegni azon hős honvédek előtt is, akik Magyarországon ontották vérüket a hazáért.

Weimper Zoltán filmje1

Weimper Zoltán már három éve megírta a film forgatókönyvét, s akiknek megmutatta, azok jó véleménnyel voltak róla.

De ahogy az lenni szokott, mindenki arra volt kíváncsi, hol van az a pénz, amiből le is lehetne forgatni. Ezért döntött úgy, hogy saját maga fogja megrendezni a filmet, három-négy éve szinte már a szeme előtt pörög az egész történet.

„Az elmúlt két és fél évben szereztem is hozzá egy csapatot, akik hasonlóképp gondolkodnak, mint én, és megpróbáljuk, tulajdonképpen tiszteletből, összehozni ezt a filmet. Természetesen vannak bizonyos határok, szükségünk van számítógépes technikákra, látványelemekre, ha 1945-be akarjuk visszavarázsolni a nézőt, és ez pénzbe kerül. ”

Bízom abban, hogy a Felvidéken is lesznek, akik támogatnak ebben az igyekezetemben. Nem csupán az anyagiakra gondolok, de például a film utómunkáinak elvégzésére, olyanok segítségére, akik értenek a számítógépes technikákhoz. Egy olyan filmet szeretnénk létrehozni, amire büszkék lehetünk, nem a kasszasikerre hajtunk”

– avat bele filmkészítési terveibe a megszállott hadikutató. Realista játékfilmben gondolkodik, autentikus felhanggal, aminek nagy része a valóságot tükrözi vissza, de természetesen némi fikció is található benne. Nagyjából 50 szereplős lenne a film, hiszen tömegjelenet is lenne benne.

Weimper Zoltán filmje2

Weimper Zoltán, akinek édesanyja Deákiról származik, örömmel és szeretettel fogadná, ha akadnának olyan felvidéki magyarok, akik szintén szívügyüknek tekintik, hogy emléket állítsanak egy hőstettnek és bármilyen módon csatlakoznának filmkészítési szándékához.

Ki tudja, talán olvasóink között is akad olyan, akinek nagyapja vagy dédapja is részt vett a Zámoly melletti összecsapásban...

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2021. 01. 17., v - 15:03

Le a kalappal! Búcs nekünk a szomszéd település. Biztosan lennénk többen, akik segítünk, ha tudunk! Kerüljenek már végre a helyükre és kapjanak nyilvánosságot az ilyen történetek!