2020. február 2., 09:25

Fejlesztések a lévai kórházban

Az új esztendő első hónapja számos változást hozott az AGEL társaság által működtetett lévai kórház életében, az elkövetkező hónapokban azonban minden eddiginél átfogóbb fejlesztések zajlanak majd az ország legnagyobb járásának központi egészségügyi intézményében.

Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: www.nemocnicalevice.sk

Az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) támogatásának köszönhetően 2021 májusára készülhet el a lévai kórház új sürgősségi osztálya.

A VHS-PS – ADIFEX – FIDES – NEMOCNICA LEVICE elnevezésű társaság által végzett munkálatok során megújul a neurológiai, a sebészeti és a belgyógyászati szakrendelő, de korszerű röntgen-, CT- és ultrahang-berendezést is vásárolnak majd.

A projekt összköltsége több mint 7 millió euró; ennek 10 százalékát a kórház saját költségvetéséből fedezi. Az egészségügyi intézmény igazgatója, Ján Belanský abban bízik, hogy a tavaly novemberben elkezdett fejlesztések az egészségügyi ellátás színvonalán is javítanak majd.

Szintén újdonság a kórház mindennapjaiban, hogy 2020 januárjának folyamán új helyre költözött a kórház gyermekrehabilitációs osztálya. A közel két hónapot igénybe vevő költözés után a szakrendelés működése immár az egészségügyi intézet első emeletén zajlik.

A lévai kórház látja el az ország legnagyobb járásának betegeit, több mint 160 ezer lakos tartozik a vonzáskörzetébe. Ez Nyitra megye egyik legnagyobb kórháza. 2017 szeptembere óta az Agel csoport tagja.
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.