2011. június 18., 17:21

Szivárványos menet Budapesten komolyabb incidens nélkül

BUDAPEST. Szivárványszínű zászlókkal és esernyőkkel mintegy másfél ezer ember részvételével vonult fel Budapesten az idei Budapest Pride rendezvény keretében szervezett meleg méltóság menete. A résztvevők megtöltötték az Andrássy út - Hősök tere -Rippl Rónai utca közötti térséget. A felvonulást több száz rendőr biztosította.

Módosították a melegfelvonulás útvonalát, hogy kikerüljék az Oktogont, ahol ellendemonstrációt tartottak különböző szervezetek. Az Oktogon téren mintegy 500 ember gyűlt össze, nagyon sok a kopaszra borotvált, katonai gyakorlóruhát viselő fiatal. A tömegből melegeket szidalmazó bekiabálásokat lehetett hallani. Több rendőrcsapat volt a helyszínen.

Három kamion mögött sorakoztak fel a megmozdulás résztvevői, akik között több közéleti személyiség és politikus is megjelent. Az Oktogonnál csoportosuló ötszáz ellendemonstráló miatt a teret megkerülve, módosított útvonalon érkeztek az Alkotmány utcába. Az ellentüntetők megpróbálták áttörni a kordonokat, ezért a rendőrök könnygázzal fújtak le több embert. A lezárt utakon át végigkísérték és folyamatosan szidalmazták a felvonulókat, de a fémkordonokon és a rendőri sorfalon át nem tudtak a felvonulók közé jutni.

A Kossuth téren szintén több mint száz ellendemonstráló gyűlt össze, és a felvonuláson résztvevőket bekiabálásokkal gyalázták, a felszólalókat pedig füttyszóval próbálták megzavarni. A feleket itt szintén fémkordonok és teljes védőfelszerelést viselő rendőrök sorfala választotta el.

Stuart Milk, a Harvey Milk Alapítvány vezetője beszédében úgy fogalmazott: lehet, hogy megpróbálták megállítani és diszkriminálni őket, de mégis megtartják a Pride-ot. Szavai szerint lehet, hogy megpróbáltak diszkriminatív rendelkezéseket írni az alkotmányba, de mégis itt vannak, hogy elmondják, hogy egyenlőek. Hozzátette, lehet, hogy megpróbálták úgy definiálni a házasságot, hogy megtagadják tőlük, hogy ugyanolyan jogokkal szeressenek, mint mások, de ők mégis így fognak tenni.  Beszéde végén felolvasta Barack Obama közleményét, amelyben az amerikai elnök az ENSZ pénteki, az LMBT-közösség tagjainak alapvető jogaiért kiálló határozatát üdvözölte.

Az Amnesty International Európai Irodájának igazgatója azt hangsúlyozta, hogy szervezetük Magyarországon is támogatja az LMBT-közösség jogait. Nicolas Beger emlékeztetett arra, hogy februárban is felszólaltak, amikor a rendőrség nem akarta engedélyezni a Pride útvonalát. Arra kért minden jelenlevőt, hogy emlékezzenek meg azokról, akik nem tehetik meg, hogy nyíltan vállalják önmagukat. Mint mondta: Európában még nem sikerült véget vetni a homofóbiának. Elszomorítónak nevezte, hogy az új magyar alaptörvényből kimaradt a szexuális orientáció alapú diszkrimináció tilalma és, hogy rendkívül szűk módon határozták meg a házasság fogalmát.

A BRFK a felvonulás miatt már péntek estétől fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban. A rendőrség térfigyelő kamerákat szerelt az oszlopokra, és szalagokkal zárta le a felvonulás teljes útvonalán a parkolóhelyeket. Az útkereszteződéseknél motoros rendőrök és járőrautók álltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 77 gépkocsit helyeztek át a rendőrök a lezárt területekről a környező utcákba. A tulajdonosok az elszállított járművükről a 06-1/267-46-73 telefonszámon érdeklődhetnek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.