2011. június 18., 10:08

A választás szabadsága

BUDAPEST. Üdvözli az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a szexuális orientáció miatti hátrányos megkülönböztetést elítélő határozatot fogadott el pénteken.

Az AI ezt a szombati budapesti melegfelvonulással kapcsolatban kiadott, az MTI-hez is eljuttatott közleményében tudatta, hangsúlyozva, hogy ez az első, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) közösségének jogait védő határozat, amelyet a tanács elfogadott.

Emlékeztetnek, hogy szervezetük idén 19 országból több mint 50 tagú nemzetközi küldöttséggel vesz részt a budapesti meleg méltóság menetén azért, hogy támogassa az LMBT-közösség szabad véleménynyilvánításhoz és békés gyülekezéshez való jogát, valamint a hátrányos megkülönböztetés ellen folytatott küzdelmüket.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előremozdításáról szóló 2003-as magyarországi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést többek között a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján is - írják, hozzátéve ugyanakkor: szerintük aggodalomra ad okot, hogy "az új magyar alkotmány elmulasztja felsorolni a szexuális irányultságon, illetve a nemi identitáson alapuló diszkrimináció tilalmát". Továbbá aggasztónak tartja a szervezet, hogy a 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény a házasságot egy férfi és egy nő közötti életközösségként definiálja, amely szerintük elvezethet akár az azonos neműek házasságának kifejezett tiltásához is.

Az AI ellenzi a szexuális irányultság vagy nemi identitás alapú hátrányos megkülönböztetést a házasság és az élettársi kapcsolatok szabályozásában, és arra kér minden államot, hogy ismerje el a szabad választáson alapuló családmodellt - olvasható a közleményben.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.