2011. június 2., 11:26

A járvány terjed, a hatóságok tehetetlenek

BERLIN. Szinte óráról órára növekszik Németországban a hasmenésjárvány által fertőzött személyek száma. Mintegy 500 beteg állapota válságos.

Csütörtök délelőtti adatok szerint a Robert Koch országos járványügyi intézet csaknem 2400 fertőzött, illetve gyanús személyt regisztrált. Az áldozatok száma előző estéhez képest nem változott, a járvány eddig 16 halottat követelt, közülük 14 nő.

Továbbra is aggodalomra ad okot, hogy a betegek közül mintegy 500-an életveszélyes, vagy legalábbis válságos állapotban vannak. Az ő esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

 Közben a járvány újabb és újabb arcát mutatja. Az északi Schleswig-Holstein tartományban az orvosok közölték: egyre több az olyan beteg, akinek nincs hasmenése, ezzel szemben súlyos idegrendszeri problémákkal, a többi között beszédzavarral vagy epilepsziás rohamokkal küszködik.

Több mint két héttel a hasmenésjárvány kitörése után a hatóságok egy tapodtat sem jutottak előre annak kiderítésében, hogy mi terjeszti a fertőzést okozó, különleges EHEC bélbaktériumot. A Robert Koch intézet szerint mindent elkövetnek a baktériumhordozó felkutatására, elhangzottak ugyanakkor már olyan kétkedő vélemények is, amelyek szerint az illetékesek képtelenek lesznek a fertőzés forrásának megállapítására.

Miután a Spanyolországból importált uborkát kizárták a vélt "vétkesek" sorából, változatlanul az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta áll a gyanú középpontjában. Erre vonatkozóan azonban a hatóságok semmilyen konkrét bizonyítékokkal nem rendelkeznek. Ezért a németországi parasztok szövetsége tiltakozásának adott hangot az általa megalapozatlannak tartott riogatások miatt, és a kormánytól - valamint az Európai Uniótól - ismételten kártérítést követelt.

Csütörtöki értesülések szerint a fogyasztás drasztikus visszaesése miatt a parasztok napi vesztesége 4 millió eurót tesz ki.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.