Szent II. János Pál pápa Magas-Tátrában tett látogatásának 30. évfordulójára emlékeznek.
A megrendelt 14 repülőgépből ötöt már leszállítottak.
Szlovákiában jelenleg nincs újabb száj- és körömfájás góc, a már megerősített öt góc mellett.
A lengyel média beszámolói szerint Gdańskban, Krakkóban, Wrocławban és a Katowice melletti Myslowice városkában is megünnepelték a ramadánt.
Darnózselin és Dunakilitin összesen 3500 tehenet tartanak.
Az amerikai hadsereg M88 Hercules típusú páncélos műszaki mentő járműve a fehérorosz határhoz közeli pabradei katonai gyakorló terepen tűnt el március 25-én.
Az ok: „túl nagy pszichikai teher.” Mindezek után talán már a férfiak (és nők) borotválkozási költségeit is megtéríthetnék.
Gubík László és Őry Péter tolmácsolták a miniszternek a gazdák és más, a száj- és körömfájás járvánnyal érintettek körében szerzett tapasztalataikat és javaslattal álltak elő.
Černákot a lipótvári börtön igazgatója javasolta szabadlábra helyezni, amire még soha nem volt példa az életfogytiglani börtönbüntetések történetében.
Személyében első és mindeddig egyetlen alkalommal volt a katolikus egyháznak közép-európai vezetője.
Robert Kaliňák jövőjéről leghamarabb május végén születhet döntés.
Musk már a múlt héten utalt arra, hogy május folyamán esetleg távozhat a Trump-kormányzatból.
A moratóriumra vonatkozó megállapodás teljesítése kedden téma volt Vlagyimir Putyin elnöknek az orosz biztonsági tanács állandó tagjaival folytatott videokonferenciáján.
Sajtóértesülések szerint egy Dunakilitin lévő állattartó telepen is megjelenhetett a ragadós száj- és körömfájás fertőzés.
Magyarország megítélése szerint kettős mércét alkalmaznak az uniós intézmények a magyarokkal szemben.
Április első napján szakmai találkozót szervezett a Magyar Szövetség azon magyar szakemberek bevonásával, akik valamilyen formában részesei a száj- és körömfájás járvány elleni harcnak.
Az STVR tanácsának elnöke Jozef Krošlák lett, az alelnöke pedig Lukáš Machala.
Erről Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes beszélt egy lainterjúban.
A földrengés pusztító cunamikat okozhat, több száz épület összeomlásához vezethet, és akár 300 000 ember életét is követelheti.
Marek Výborný, cseh agrárminiszter bejelentette, szerdától katonákkal erősítik meg a határokon áthaladó kamionok ellenőrzését a száj- és körömfájás miatt.
Komáromban tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, és Peter Žiga, a szlovák törvényhozás alelnöke.
Orbán Balázs kiemelte: a magyar kormány már évekkel ezelőtt felismerte a konnektivitáson alapuló stratégia fontosságát.
2018 végén 14 amerikai gyártmányú F-16 C/D Block 70-es vadászrepülőre kötött szerződést Szlovákia.
Meg kell találni a fenntartható béke elérésének módját, amely hosszú távon garantálja a biztonságot Szlovákia és Lengyelország számára egyaránt - értett egyet Andrzej Duda és Peter Pellegrini a Magas-Tátrában tartott sajtótájékoztatójukon.