Hat taxisofőr vezetői engedélyét, három sofőr gépjárművének forgalmi engedélyét foglalták le a rendőrök Pozsonyban a TAXI elnevezésű közlekedésbiztonsági akció során.
2030 körül tervezi elindítani Ázsiában a repülő autókra épített személyszállítást az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalat.
Cégjelzés nélküli taxisok "vadásznak" a budapesti atlétikai világbajnokság külföldi szurkolóira.
A tartományi parlament elé csütörtökön kerülő jogszabálytervezet szerint az alternatív közösségi személyszállítást végző sofőrök nem vehetnek fel fuvart az utcáról, nem állhatnak meg a taxiknak fenntartott helyeken, és nem lehetnek drosztjaik sem.
Be volt lőve a taxis, amikor lekapcsolták a rendőrök.
A 33 százalékos emelést a jelentős üzemanyagár-emelkedéssel, valamint a megnövekedett inflációval és a minimálbér emelkedésével indokolták.
Hányan ülhetnek az autóban?
Pozsony sok mindenben vezet, de egy-két területen „alul teljesít.”