Az előre tervezett műtéteket folyamatosan elvégzik a komáromi kórházban.
Kolíková úgy véli, a Vladimír Lengvarskýval közösen készített elemzést nem lehet félresöpörni.
A Moderna vakcina november 28-án, vasárnap nem lesz elérhető, ezen a napon gyerekeket is oltanak.
Keddtől (október 26.) az 55 évnél idősebbek, a krónikus betegek és a veszélyes munkát végző személyek is igényelhetik a harmadik dózist.
Az érdeklődők igényelhetik az első és a második adagot is, változott azonban a vakcinázás ütemterve.
COVID szemafor átváltása esetén a város színe két fokkal jobb lesz annál, mint amit az incidencia és a szemafor más paraméterei alapján kapnánk.
Ugyanilyen rendszer szerint oltottak az elmúlt hétvégén is. Dunaszerdahelyen 251, Nagyszombatban 289, Szenicén pedig 113 személy oltatta be magát a Janssen vakcinával.
Lesznek iskolák, amelyekben már szeptemberben be kell zárni egyes osztályokat.
A második adaggal összesen 1 970 254 embert oltottak be, akik közül 2084 esetben regisztráltak betegséget, ami 0,11 százalék.
Több esetben viszont kizárták a kapcsolódást.
Üzent koalíciós partnerének is, a Sme Rodinának, amely szerinte, szintén hatása alá került az álhíreket terjesztők nyomásának.
Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából, Ausztriából - érkezők az e célra kijelölt kórházak oltópontjain vehetik fel az oltást.
Csütörtökig 1 480 534 személyt oltottak be az első adaggal, a második adaggal pedig 705 034 személyt.
Az elmúlt négy napban Pozsony megye három oltóközpontjában több mint 12 700 lett a beoltott személyek száma.
A második védőoltást is felvevő 382 953 személy 0,4 százaléka fertőződött meg az új koronavírussal.
A tanulmányok azt sugallják, hogy az inaktivált vírust tartalmazó vakcina olyan antitestek termelését váltja ki, amelyek a SARS-CoV-2-t, azaz a COVID-19-et okozó vírust támadják meg, és elősegíthetik a betegség elleni védekezést.
A jelentkező akkor is gyorsabban kaphat oltási időpontot, ha egyszerre több oltópontot is megjelöl, ahová hajlandó elmenni.
A mellékhatások előfordulása és intenzitása függ a személy általános egészségi állapotától, életkorától.
Áprilisi hónap első felében már működhet a vágsellyei oltóközpont. Oltani a hétvégi napokon fognak – 700-800 ember beoltását naponta.
Február végéig 10 ezernél is több személy beoltását valósították meg, s március végére ez a szám már a 25 ezret is meghaladta.
Indokolttá vált a kismamák soron kívüli beoltása is, hiszen a vírus a magzati életet is veszélyezteti. Két nap alatt ezer kismama kapta meg a vakcinát
Jelenleg tehát bárki be lehet jelenteni, egyáltalán nem ellenőrzi az alkalmazás a jelentkezők személyazonosságát.
Az oltási váróterem megnyílt az 55 év felettieknek is. Nekik az AstraZeneca vakcináit szánják.
Ezidáig nem volt pozitív eset a lakók között, köszönhetően annak is, hogy az otthon egy éve bezárta kapuit a nyilvánosság előtt.