2023. november 24., 13:52

Hatodik alkalommal rendezték meg a Felvidéki Vállalkozói Expót - VIDEÓKKAL

A Felvidéki Vállalkozói Expo idén is a  a dunaszerdahelyi MOL Arénában kerül megrendezésre immáron hatodik alkalommal. Az Expo célja, hogy a felvidéki magyar vállalkozók bemutatkozási lehetőségét elősegítse, a kiállítók és látogatók kapcsolatrendszerét bővítse, együttműködéseket hozzon létre. 

A Felvidéki Vállalkozói Expo megnyitója
A Felvidéki Vállalkozói Expo megnyitója
Fotó: Tóth Tünde

A rendezvényen részt vett Czimbalmosné Molnár Éva és Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetői, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere,  Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke, Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke. 

Az idei kiállításon mintegy 45 kis– és középvállalkozó termékeinek/szolgáltatásainak bemutatására nyílt lehetőség. A gyors reakcióidő és remek kapcsolati tőke életmentő lehet a vállalkozások szempontjából, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének célja, hogy összekapcsolja a felvidéki vállalkozókat. Továbbá, hogy fejlesszék a vállalkozókat és egy kapcsolati hálóra fűzzék őket, munkahelyteremtés és a régiógazdaság erősödése céljából, ami a felvidéki magyarságot erősíti majd hosszútávon, mondta portálunknak Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke. 

Hajnal Virág, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának stratégiai főosztályvezetője összefoglalta, mi mindent tett meg a Magyar Kormány 2016-tól a kárpát-medencei vállalkozókért, miként segíti és támogatja azok erősödését és együttműködését. 

Videó:  ma7

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere elmondta, büszkeség számukra, hogy idén is a város adhat otthont az eseménynek. Beszédében elmondta, ugyan szokványos minden nap megküzdeni a víz fölött maradásért, de nem szokványosak azok a helyzetek, amelyek az elmúlt években sújtották a gazdasági szférát is, éppen ezért átérzi a vállalkozók helyzetét és bízik benne, hogy a versenyképességük ez után a nehéz időszak csak nőni fog. 

Videó:  ma7

Hoboth Veronika a válság közepén, tavaly nyitotta meg allergénmentes süteményeket értékesítő vállalkozását, amellyel hiánypótló cukrászdát teremtett az ételallergiával küzdő, illetve egészségesen étkező emberek számára. Elmondása szerint a piaci résnek köszönhetően, amit talált pánikra nincs ok részükről, leginkább stagnáló helyzetben érzi vállalkozását. 

Videó:  ma7

Szenczi Tamás faipari gyártással és kereskedéssel foglalkozó cége megérzi az elmúlt évek nyomát, főként azt, hogy a tavalyi évben jellemző faipari termékhiánynak köszönhetően az emberek, amint elérhető volt az áru, betáraztak faanyagból. Azt mondja azonban, indokolatlanul optimisták és mindig valamiféle innováción törik a fejüket. 

Videó:  ma7

Bugár Ildikó fotovoltaikával foglalkozó céget vezet. A megújuló energiaforrások egyre népszerűbbek az emberek körében, az állami támogatás, amelynek mértéke akár 4000€ felett is lehet pedig csak segít ezen. 

Videó:  ma7

A vállalkozói expon idén is rengeteg érdeklődő fordult meg, akik elégedetten távozhattak mind a kiállított termékek, szolgáltatások bősége, mind a magas színvonalú szakmai előadások és beszélgetések miatt. Az előadók, beszélgetők közt szerepelt Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője, Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense, a CED, Rohonczy Gedeon Mentorprogram vezető mentora, Ruprecht László, a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület elnöke. Szabó László, a Guttmann Services Group operációs Igazgatója, Zalaba Dávid, a Zalaba Borászat tulajdonosa, Viola Melinda, a Violinda Design tulajdonosa. A záróelőadást pedig Risztov Éva, olimpiai bajnok úszó tartotta. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.