Öt tonna ajándék gyűlt össze az összetartozás nevében Magyarországon a bodrogköziek részére
Kisgéres. Összetartozást jelképező ajándékcsomagok érkeztek a Bodrogközbe. Az adománygyűjtését 19. alkalommal a Szent László Társulat kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy az összetartozást tettekkel fejezze ki. Magyarországi, elsősorban budapesti, és Budapest környéki iskolákban, parókiákon és plébániákon gyűjtöttek azért, hogy az adakozók a nemzeti összetartozásukat fejezzék ki ezáltal is, valamint erősítsék azt.
A gyűjtést minden évben a Rákóczi Szövetség, a Magyar Máltai -, és a Johannita Szeretetszolgálat, a cserkészek, ill. több tanintézmény támogatja.
Videó:
Tomojka Tünde, Tomojka Vojtko Béla