A lakosságcsere-bere

Pozsony/Budapest. Deportálás, kitelepítés, széttelepítés, reszlovakizáció, lakosságcsere, vagyonelkobzás, kopaszranyírás,... hontalanság. Ezek azok a kulcsszavak, amiknek hallatára a felvidéki magyarság egy jelentős része még mindig összerezzen és tudja, hogy összefügg az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogrammal, a Beneši dekrétumokkal. A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában a magyarokat és a németeket kollektívan tették felelőssé az ország felbomlasztásáért. Közel 100 százalékuknak megszűnt az állampolgársága. A tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormány a magyar kisebbség felszámolása érdekében - miután a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarok egyoldalú kitelepítést, csak a lakosságcserét - változatos módszereket vett igénybe. A magyar kormányt megegyezésre kényszerítették és 1946. február 27-én Budapesten aláírták a lakosságcsere-egyezményt. Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott onnan. A prágai kormány várakozásával ellentétben mindössze 60 ezer szlovák jelentkezett áttelepülésre, holott körükben szabályszerű toborzó kampányt folyt, míg Szlovákiából kényszerrel, közel 80 000 magyart szállítottak át Magyarországra, rajtuk kívül még mintegy 40 000- et toloncoltak ki és rengeteg volt az illegális határátlépők száma is. A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én hagyta el Szlovákiát. A Magyar Országgyűlés e napot, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját emléknappá nyilvánította.

Bodnár Ottó