2018. január 20., szombat - Fábián, Sebestyén
Cikkek közt...  Videók közt...  
Bartók Csaba: Nyelvromlás – „naznacsilni“ akarom, hogy ez nem csak alulról jövő kezdeményezés 2018. január 11., csütörtök 8:32 | Hirek.sk  | Forrás: Hirek.sk, Bartók Csaba
Szlovákián élünk, mondja az egyik ismerősöm, aki mellesleg helyi önkormányzati képviselő – ezzel a megállapítással egyébként sokat segített tájékozódnom a világban, majd azzal folytatta, hogy nekünk itthon kell megoldani a magyarság helyzetét, nem Budapesttől kell várni a segítséget. Ez a mély eszmecsere már korábban zajlott és nem is ez késztetett arra, hogy „tollat“ ragadjak.

Megköszöntem bölcs tanácsait és nem politizáltunk tovább. Főleg azért sem, mert jól tudta, hogy éppen annak az alapítványnak vagyok az elnöke, amely magyarországi támogatásból szeretne magyar iskolát építeni a városban, hogy enyhítsük a nemzetiségi oktatás körül kialakult feszültséget. Még talán annyit a fenti történethez, hogy látványosan sem az illető, sem pedig a pártja nem segítette ebbéli törekvésünket. „Szlovákián már ez csak így van!“ Állapíthatja meg sok, felvidéki magyar anyától született identitászavaros honfitársunk.

„Naznacsiltam a triednának, hogy az inas fél iskolába járni és ha ez így megyen tovább, átteszem a másik zédéeskába, mert én is oda jártam és jó volt-itt vagyok.“ (Fordítás: Jeleztem az osztályfőnöknek, hogy a fiú fél iskolába járni és ha ez így marad, átteszem a másik alapiskolába, mert én is oda jártam és jó volt-itt vagyok.) Egy ilyen mondatot bárki, bárhol hallhat tájainkon, talán fel sem kapjuk rá a fejünket, mert egyszerűen megértjük. Oldalakat írhatnék tele hasonlókkal. Ezt éppen a pékségben, sorban állás közben hallottam, amint két hölgy beszélgetett. Aztán a fiatalasszony tökéletes magyarsággal az elárúsítónő felé fordult, majd kért egy krumplis kenyeret két tvarohový (túrós), két nugátový (nugátos) és nem emlékszem mennyi škoricový (fahéjas) kalácsot. Ennyi. Kifizette, megköszönte, elment. Mondhatjuk, hogy nyelvromlás, asszimiláció. Ez kinek a felelőssége? Szerintem nem csak az egyéné, aki igénytelenül használja a nyelvet. Ha a magyar pék, illetve a pékséget üzemeltető magyar tulajdonos venné a fáradtságot és két nyelven kiírná a termékeit, máris nagyobb esélye lenne a vevőnek is, hogy gyorsabban eszébe jusson anyanyelvén mit is akar venni. Az állam felelőssége pedig ennél is nagyobb, mert a kétnyelvűség betartását nem csak egy oldalról kellene vizslázni.

Sajnos annyira beleivódott a köznyelvbe a sok idegen szó, hogy egy felvidéki magyar iskolás fogalmazásában ne csodálkozzunk, ha lassan megfér egymás mellett a projektor, a vlecska, a selfie vagy a podpora ( kivetítő, pótkocsi, önportré, segély) és sok hasonló angolból vagy szlovákból átvett szó, vagy szókapcsolat. A legnagyobb felelősség a tiszta nyelvhasználatban azért mégis csak a szülőé marad. Otthon, hogy használja gyermeke előtt a nyelvet, illetve milyen iskolát biztosít számára. Magyar gyermek a magyar és a szlovák kultúrát egyszerre, illetve, ha nem is egyszerre, de párhuzamosan csak a magyar iskolában tanulhatja meg. A csak szlovák iskolából érvényesüléses maszlagot, amivel a magyar szülőt megetetik iskolaválasztás alkalmával, általában szlovák iskolában tanító magyar származású pedagógustól, vagy középszerű, szlovák iskolát járt magyartól lehet hallani, pedig nagy valószínüséggel pozitív példáért sem kellene messze menni. Persze az évtizedekkel ezelőtt belénk itatott megfélemlítés, vagy a másodrendűség érzése, az erősebbnek mindenáron megfelelni akarás kényszere sem elhanyagolandó tényező.

A nyelvromlás nem csak alulról jövő kezdeményezés! Kétnyelvű regionális lapból szemezgettem.

Egy hibaelhárítás története. Részlet. „A munka oka az Egészségügyi központ csatlakozása a Hőszolgáltató hálózatához. A polgároktól fokozott körültekintést és figyelmet kértünk a helyszinen való közlekedéssel kapcsolatban. A csővezeték cseréjét megelőzte egy vészhelyzet. A kazánban volt egy melegvízvezeték, amely a radiátorok melegítését szolgálta a központban. A városi közigazgatás épületigazgatásának alkalmazottai azonnal reagáltak, és a probléma megoldódott azon a napon. A Hőszolgáltató hálózatára való átállást tervezték, és az építési engedélyt idén néhány hónappal ezelőtt adták ki.“

Ezek a mondatok így követték egymást a cikkben! A másik oldalon azt írja az újságíró: „A gyerekek a legsebezhetőbb úthasználók.“ Vagy éppen: „A Városi Hivatal gondoskodik róla, hogy az emberek ne féljenek a város utcáin a nap bármely órájában.“

Hogy miről gondoskodik a városi hivatal? Meg, hogy a kazánban volt egy melegvízvezeték...??? A stílus, fogalmazászavar és értelmetlenség mellett külön érdekesség, hogy egy cikken belül megtalálhatjuk a felujitások, felújítja és felujjitási szót. Valamelyik csak helyes lesz, gondolta a szerző. Vagy nem tudom. Lehet, hogy a „műfordító“, illetve a lektor hibája.  A legszomorúbb pedig az, hogy a sajtótermékben megjelent magyartalan, gyalázatosan megfogalmazott cikkeket fizetett alkalmazottak követték el. Amit a közbeszéd elbír, nem biztos, hogy elbírja a nyomdafesték is.

A szónak ereje van! A nyelvet azért használjuk, hogy közöljünk vele valamit, információt adjunk át. Ha viszont értelmes szavakat rakunk egymás mellé értelmetlenül, az káoszt eredményezhet. Abból pedig a világban van elég. Helyi szinten ne gyarapítsuk!

Petőfi Sándornak A XIX. század költői című versét ajánlom figyelmébe mindenkinek. Legyen az politikus, pék, orvos vagy éppen újságíró. A költemény első két sora így kezdődik:

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!


Bartók Csaba

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz