2017. november 23., csütörtök - Kelemen, Klementina
Cikkek közt...  Videók közt...  
Aich Péter: Berlini képeslap 2017. november 09., csütörtök 10:29 | Hirek.sk  | Forrás: Hirek.sk, Aich Péter
Amikor először jártam Németországban, akkor az még egy kettéosztott ország volt, keleti része pedig hivatalosan a szocializmus mintapéldánya, mi több: kirakata. Ugyanis az összehasonlítás csábja túl nagy volt, a fal pedig, amit Nyugat-Berlin köré húztak, túl friss.

A Brandenburgi kapu előtt betonblokkok gátolták a közlekedést, közöttük szovjet katonák tüsténkedtek, előttük pedig a szocializmus építésére kényszerülő németek távcsővel ácsorogtak, hogy átnézni próbáljanak oda, ahova azelőtt még átmehettek, ahol ismerőseik, rokonaik éltek. Ez volt a skizofrénia jelképe. Borzadva próbáltam elképzelni, milyen lenne, ha szülővárosom is ketté lenne osztva… Nem tudom, el tudtam-e jól képzelni, de aligha. Mert az teljes képtelenség, kóros állapot volt, politikai abszurdisztán. Bár a világ számos pontján máig létezik az. Létezik, igen, a beteg elme s az embertelenség felkiáltójeleként.

Ma Berlin már valami más. A berlini falat 1989. november 9-én döntötték le. Most már szabadon jár-kel az ember a néhai keleti és nyugati rész között, s idővel talán megszokja, hogy lépten-nyomon rendőrök posztolnak, mindenütt nagyon sok rendőr, mint egy diktatúrában, s nem is diszkréten elbújva, hanem nagyon is láthatóan.

                                               A híres Checkpoint Charlie

A Brandenburgi kapunál még nagyobb létszámban is: ott egy tüntetést őriznek, a Bundestagban levő rasszizmus ellen tüntetnek. Mint kiderült: az AfD (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németország számára) ellen tüntetnek, amely eléggé jobboldali párt, s kerek perec rasszistának, populistának, abból kifolyólag pedig fasisztának kiáltották ki, amiért (többek között) a migránsok ellen s a nemzeti értékek mellett foglaltak állást. Sajátos értékelés ez: a következményekkel van bajuk a tiltakozóknak, nem a kiváltó okokkal, hiszen igazából a német kancellárasszony ellen kéne tüntetniük, mivel ő volt az, aki kinyitotta a határt minden illegális bevándorló előtt, az AfD térnyerése csupán következmény. Az emberség szép dolog, a segítőkészség is, de mint mindennek, annak is van határa, s így teljesen ellenőrizetlenül bárkit befogadni már nem emberséges, nem is segítség, hanem nagy kockázat, végül a hazai lakosságra is tekintettel kéne lenni.

A teljesség kedvéért: a modernkori (migránsok okozta) terror áldozatainak színhelyén gyertyarengeteg ég. Azokat a gyertyákat vajon miért nem látják azok, akik a rasszizmus ellen demonstrálnak?

               A berlini fal egyik muzeális maradványa a Niederkirchner Strasse-n                    

Úgy tűnik, a rasszizmus ellen tüntetők inkább a II. világháború szörnyűségeit látták, az számukra a mérce. Föltűnően egyoldalú ez. Tény, hogy a fasiszta garázdálkodásról sok helyen, több múzeumban emlékeznek meg. Annyira, hogy a kommunista rémuralom szinte teljesen feledésbe merül. A Niederkirchner Strasse-n meghagytak mutatóba egy falrészletet, amelyet Nyugat-Berlin körül építettek. Vele szemben rendezték be a náci terror topográfiájának a múzeumát (a budapesti Terror Házának tulajdonképpeni testvérmúzeumát). Ott, ahol a háború végéig a Gestapo, s a fasiszta önkény több központi hivatalának székhelye volt. Sokan látogatnak ebbe az ingyen látogatható múzeumba: a nyugati turistáknak leesik az álluk (mert a fasizmusról ők is inkább csak hírből hallottak), s szörnyülködve veszik tudomásul, milyen borzasztó dolgokat műveltek a németek. Mert ez így általánosítva jut el az emberhez. Holott nem minden német volt vérszomjas fasiszta, azt azért nem ártana tisztázni. És amit a Gestapo művelt, az nem sokban különbözött attól, amit a Stasi, a KGB és a többi kommunista titkosrendőrség (bármilyen név alatt) művelt.

De ki tudja ezt manapság? Aki még emlékszik, milyen volt a kommunista világ, az esetleg. De se a nyugati turisták, se a fiatalok. Szinte semmit sem tudnak erről. Pedig a hasonlóság magától kínálkozik. Módszerekben, célokban egyaránt. Hogy világos legyen: nem a fasiszták bűneinek kisebbítéséről van szó, sem azok elbagatellizálásáról, hanem arról, hogy melléjük hasonló bűnökkel, hasonló „érdemekkel” a kommunisták bűneit is oda kellene állítani. S mindezt jó volna a német parlamentbe jutott úgynevezett rasszisták ellen demonstrálóknak is elmagyarázni. Azt is, hogy e terrornak van modern változata is.

Meg a német társadalomnak is jó volna ezt tudomásul vennie. Ha az ember csak a fent leírt eseményeket látja, könnyen elsiklik afölött, amit a németek sikeresen és minden tiszteletet érdemlően összehoztak. Berlinben néhány éve még szinte több volt a daru, mint ház – ez az arány mára megfordult: kalapot le, mit hoztak létre, mit építettek! Hihetetlen teljesítmény az! A német egyesítés után Berlin egyetlen nagy építőteleppé vált, s jó érzékkel, kiváló ízléssel, nagy szorgalommal szinte az egész várost átépítették – márpedig Berlin nem kis város.

                         Az esti Berlin a Vilmos-emléktemplom maradványával

Persze az is benne van, hogy ha a németek egységesek, veszélyessé válnak. Amióta Bismarck összekovácsolta őket, „sikerült” két világháborút összehozniuk, most pedig eléggé látványosan szorgalmukkal, gazdaságukkal lesznek képesek előnyhöz jutni s diktálni a tempót – ez egy kétsebességű Európában nem éppen pozitív és kedvező fejlemény a többi ország szempontjából. Bár nem biztos, hogy a németek egyértelmű nyertesei lennének ennek. Mert az I. világháborút is az döntötte el, hogy Amerika, amikor már a központi hatalmak eléggé kifáradtak, belépett a háborúba „igazságot tenni” (értsd: hasznot húzni), befejezésül pedig kialkudták a Párizs-környéki béke-sorozatot (ide tartozik a trianoni béke is). Tudjuk, mit jelentett ez: a II. világháború melegágyát. Hitler akkor született, amikor Németországot az I. világháborút követő „békével” megalázták, s a Monarchiát szétverték. Azok, akik Hitler létének a föltételeit megalkották, azok – igen, azok a II. világháború valódi okozói. Ezt mikor fogjuk a maga teljességében fölismerni? És ők azok is, akik a fasizmus legyőzése után a béketeremtők pózában tetszelegtek egy másik diktátorral együtt, aki semmivel sem volt jobb Hitlernél, s adtak így polgárjogot a véreskezű Sztálinnak.

Pénzről volt már akkor is szó, meg hatalomról, úgyhogy nincs miért csodálkozni. De attól még lehet erkölcsi kifogásunk amiatt, hogy ennek érdekében bárkivel (az ördöggel, sőt a kommunistákkal is) szövetkeztek, miközben demokráciáról, emberségről, toleranciáról, békéről meg hasonlókról szónokoltak.

Az egyszerű ember pedig dolgozik. Ha német, hamvaiból éleszti újjá az alapokig lebombázott fővárosát. Közben pedig rossz a lelkiismerete, s nem veszi észre, megint kihasználják valamire. Aki pedig észreveszi, s ellenkezik, protestáló választóvá válik, amiért aztán populista rasszistává nevezik ki.

Hát nem bolond ez a világ? És rossz a memóriája.

Aich Péter

                                           Az újjáépített Potsdami tér

Fotógaléria
Megosztás:
Add a Startlaphoz